Csókolom
Sajnos nem tudom tölteni a telefonom, így írni sincs lehetőségem. Mikor meg valaki befogad 1-1 éjszakára, akkor meg inkább beszélgetés van, nem telefon nyomkodás. De most igyekszem pótolni.
Valahol Tromsønél jelentkeztem utoljára... Hú de rég volt. Menjünk időrendben. Tromsøbe érdekes volt bemenni. Előző nap a környező hegyekről már megcsodáltam és teljesen lenyűgözött. Na ez 'belülről' már nem volt érvényes. Észak Párizsában, képtelen voltam megtudni, hogy miért kapta ezt a jelzőt. Másnap délutánra meg volt beszélve egy találkozó Attilával, kávézás, bevásárlás után együtt mentünk otthonába, Senja -szigetre. Vacsora után hamar elcsöndesedtünk, hiszen az egy esztendős Samunak sokat kell aludnia, mig heteken belül meg nem érkezik a hugicája.
Másnap kicsit ki kellett pofozni a bicajt, amit Attila kölcsönadott. Mikor meglibbentett egy pár Ortlieb táskát, nagyott dobbant a szívem. Megjelent előttem Senja és Lofoten 'meghódítása'. Ez sajnos nem jött össze, annyira nem voltunk kompatibilisek a bringával, hogy a senjai ~160km is szenvedés volt, így Lofotenre mégis stoppolva mentem (sajnos Senja nem mutatta meg magát, ködbe és felhőbe menekült előlem).
De előbb azért visszavittem Attilának a bringát. Nagyon örülök, hogy megismerhettem, sajnos csavargásairól nem sokat tudtam meg, csupán annyit, hogy megkerülte a Földet.
Búcsúzás után újra kitettem kicsi kacsómat és viharos tempóban és szélben megérkeztem Bjerviken át Bogenbe.
Ez a falu ugyan még nem Lofoten és még csak nem is Hinnøya(legnagyobb partközeli norvég sziget, egy köpésre Bogentől), de olyan varázslatosan szép, hogy nem akaródzott tovább menni. Így eddigi életem legszebb sátorhelyén sikerült letáborozni. Mivel nem esett az eső, így főztem is. Majd tele pocakkal bámultam hajnalig a tájat. Örök emlék marad ahogy a dagály és a felhők azon küzdöttek, hogy melyikük kápráztasson el jobban. Döntetlent szavaztam, majd elaludtam. Kicsit később erőteljes kopogásra ébredtem, hurrá megint esik. Sajnos ez kitartott az elkövetkező napokban is. Így elég borús fények és érzések között barangoltam a szigeteken. Voltam a harstadi fesztiválon, ott legnagyobb élmény egy kanadai és svájci amatőr kerékpárakrobata duo volt. Sajnos koncert éppen nem volt, pedig ki vagyok éhezve a zenére. Egyszer csak azt veszem észre, hogy már megint kocsiban vagyok és már majdnem túlmentem a Tjelsund hídon, pedig meg akartam nézni. Gyors kiszálltam, majd sajnos alig láttam belőle valamit...igen már megint esett.
Így újra stoppolás és egy litván srác fel is vett, kérdi hova megyek? Mondom mit tudom én. Így kerültem Myrába. Onnan már csak pár km és Nyksund. Na az az érzés, amit ott éreztem mindent megért.
Jártam a világvégén(Fisterre), de ez...nem lakatlan, de mégis világ vége hely.
Olyan volt, mintha megszűnt volna az idő. Mintha beszorultak volna az évszázadok a piros és sárga halászházak közé és a hónapokig tartó éjszaka megölte volna őket. A ködtől minden színtelen volt, egy pisszenés sem hallatszott. Később a parton Stø felé már nagy ricsajozással voltak a madarak, majd én is vonultam tovább. Hihetetlennek tűnt, hogy onnan ki tudok stoppolni, ehhez képest késő éjszakáig sikeresen stoppolva csavarogtam. Nagyon átfagytam, átáztam, így egy a korábbiakhoz képest csúnyácska susnyásba letáboroztam. Tizenvalahány fuvarral 310 km-t sikerült bebarangolnom aznap. Másnap egész nap esett az eső, a felhők most is földig értek, így összesen 36 órát töltöttem el egy helyben. Ebből 30-at átaludtam, mocskosul fárasztó tud lenni ennyi gyönyörűséget befogadni. Aztán kicsit kómásan irány Svolvær. Semmi extra nincs a városban, mégis elvarázsolt. Leginkább az az érzés, hogy milyen mélyen él a norvégokban a halhoz, tengerhez való kötődés. Amíg nem volt olaj, addig más nem létezett csak a halászat. Mindent átjár ennek az ősi mesterségnek a léte. A levegőben ott van a száradó halak édesen fojtó szaga. Ahogy betévedtem egy nagy halásztanyára a múltat és jelent láttam. A régi szárítófák mellett a mázsás hálókat már hatalmas keverőben mossák. Targonca tartja a köbméteres ládát, abba szedi a piros orrú emberke a már megszáradt haltörzset. Mire kiérek a főútra, már egész teherautónyit felpakoltak és viszik további feldolgozásra. Életemben egyszer fordult meg a fejemben, hogy külföldön dolgozzak, akkor is 'csak' a szívem mondta, de bármilyen mocskos munka is a tengeri halászat, kipróbálnám. Otthon négy szezonban voltam halász, életem legszebb munkája volt (ám annál kevésbé jövedelmező). Na, de most Svolværről van szó...miután kiábrándoztam magam, elállt az eső és az ég is tisztult, így Henningsværbe csodás fényben érkeztem. A világ egy piciny zuga, de degeszre van tömve gyönyörűséggel. Kicsit ugyan sok volt a turista, de ez adott egy kis fesztiválhangulatot, hiszen Szent Iván éjszakája volt. Miután kigyönyörködtem magam a magaslatokon lementem a focipályához. Megérte, a pálya a tengertől alig 20 m-re volt és hatalmas máglyát hordtak össze a helyiek. Rengeteg fa egy kupacban, egy olyan tájon, ahol alig találni erdőt. Iszonyat pazarlás van errefelé.
De miután lobogott a láng, feledtem ezeket. Csak néztem a 4-5 méteres lángot és háttérben a tucatnyi szigetet. Mikor egy csinos anyuka sütivel és kávéval kínált, tudtam, hogy nagyon jó most nekem. Nem is mentem messzire, egy maréknyi sziget mellett sátrat állítottam és néztem a csodát. Igazuk van azoknak, akik szerint a világ legszebb helye Lofoten. Másnap reggel esőben bontottam le ingatlanomat ( na jó Gábor ingatlana), majd gyalogosan folytattam. Pár óra és km alatt az idő is jobbra fordult én pedig megértem exponálni, annyi szépség volt. A végén úgy éreztem, mint mikor rengeteg finomságot eszünk meg egy családi lakomán és utána csak álmosan nézünk ki a bucinkból. Itt is tele lettem. Majd újra megeredt és Leknesben vártam, hogy jobbra forduljon az idő.
Ez meg is lett, hiszen Å-ba napsütésben érkeztem. Volt ott minden, vízesés, tenger, sziklák, hegyek. De legfőképpen turisták rengeteg kocsival, lakókocsival. Inkább át is sétáltam Moskenesbe, majd egy gyönyörű kiugró sziklán letáboroztam. A sátorból kilógatott lábam a semmi felett volt. Na ilyen helyen aludni mindent megér. De ezt nem csak én gondoltam így, hiszen nemsokára egy német srác dörmögte mellettem, hogy ő is ilyesmit tervezett. Sajnos összevissza egy sátorhely volt az egész sziklán, így csak másnap reggel találkoztunk újra. Sokat beszélgettünk, kicsit újra bringásnak éreztem magam.
B.Kati ajánlott pár helyet Lofotenen, ezeket sikerült megnéznem. Köztük volt a Reinebringen. Ezt én is mindenkinek ajánlom. De mi is ez? Reine talán a 'legkultikusabb' falu Lofotenen és ez fölött tornyosul pár hegycsúcs. A tengerhez legközelebbi a Reinebringen. Mindössze 2,5-3 km az egész út, de elég jó emelkedők vannak, sokszor bokáig érő sáros trutyival. Mikor felértem tisztán látszódott a 470 méterrel alattam lévő falu, de ez kemény 2 percig tartott, majd ködbe borult a táj. Így szépen visszafelé vettem az irányt. Mikor leértem eléggé be voltam szarva, ugyanis a hátizsákot eldugtam egy szikla mellett és, hogy ne legyen feltűnő, betakartam ágakkal és levelekkel. Nagyon jól sikerült az álca...alig találtam meg.
Most pedig ülök a kompon és urasan utazom Bodø felé. A komp meglepően kedvező áron van, 3~4 óra út 7000 Ft-ért.
És ha már a norvég árakat felemlítettem, kicsit kitérek erre is. Norvégia nagyon drága, ez tényleg így van. De itt is lehet találni olcsóbb ételeket a boltokban. Én magam esküszöm a rema1000 nevű dán áruházláncra. Sok helyen 1000ft/kg- tól kezdődik a kenyér ára, itt 210 ft volt egy 75 dkg-os. De a kilós vörösáfonyalekvár is 525ft, 4 nap alatt be is toltam másfelet (abszolút kedvenc, mint a puffin lekvár).
A tonhalkonzerv 100 ft alatt van, de igazán jó és sűrű zacskósleves is akad 150 Ft-tól felfelé. De amúgy tényleg horror, az otthoni árak 4-6szorosa.
Ami meg a jó és rosszkedvet illeti, volt minden. Senján és utána 1 napig nagyon mélyen jártam, elegem lett mindenből, az utazásból, abból, hogy állandóan vacogok, mert egy köcsög lenyúlta a jó meleg ruháimat is. Szerettem volna átteleportálni egy fűtött szobába, egy kád melegvízbe... De szép lassan visszajöttem és nekiálltam újra látni a szépet. Értékelni azt a tenyérnyi szépséget amit a ködön, esőn keresztül láttam. Ez a tenyérnyi is olyan, hogy sok ember életében nem láthat ilyen szépet. Nagyon szerencsés vagyok, hogy úgy élhetek, ahogyan akarok. Bár azt a bűzt, amit árasztok magamból kihagynám, nem vitt rá a lélek, hogy ezekbe a jéghideg patakokba, tavakba megfürödjek. Ma azért egy pici vízesésbe bemerészkedtem, de csak annyit ért, mint halottnak a csók...Ennyi. Csókolom!
Járom és látom a világot,
Kérlek titeket, ha anyagi helyzetetek megengedi, támogassátok az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábort, hogy ők is láthassák azt a csodát, amit ÉLETNEK hívnak!
Támogatás http://farkasarnoldvandor.blogspot.com/2016/03/tamogatas.html
