Csoda 1

Csoda 1 a bejegyzés címe, remélem lesz egy Csoda 2 is, mikor megkerülnek a cuccaim.

Megint bebizonyosodott, hogy a szerencse gyermeke vagyok. De nevezhetjük gondviselésnek, szeretetnek, bárminek.
Teljesen mindegy mi a neve és azt sem tudom,  mivel érdemeltem meg, de nagyon örülök neki. És iszonyatosan hálás vagyok érte.
Hogy miért is?
Vasárnap reggel elcsórták a bringám és vele együtt minden cuccom.
A rajtam lévő ruhán,  pénztárcán, iratokon, fényképezőgépen kívül,  csak egy sisakom maradt (ami rém szánalmasan festett a kezemben).
Azon a napon viszont rengeteg biztató levelet,  telefonhívást kaptam.
Többen kérték a számlaszámom,  hogy pénzzel segítsenek ( nem csak barátok,  ismeretlenek is).
Ezt természetesen nem fogadom el, hiszen az idulásom óta elég szépen tudtam spórolni.
Majd egy kedves (ismeretlen ismerős) hölgy, Boldog Katalin (gyönyörű és remélem találó név)felajánlotta bringáját. Tőle ugyan nem fogadtam el, de mikor egy Norvégiában élő kiskanizsai orvos, Karosi Zoltán tette ugyanezt... Annak már nem bírtam ellenállni. Így Haldentől délre bringával megyek majd. Németországban kihasználom a túracuccok kedvező árát és maradék pénzemet figyelembe véve felszerelem magam. Hogy addig is legyen cuccom (a cucc a házamat/sátramat és az egyéb kényelmes csavargáshoz szükségeseket jelenti), egy újabb jótett lélek talált rám, ő pedig Benkő Gábor.
Gábor olyant tett, de olyant. A Skandináviában tervezett gyaloglós, stoppolós utam minden szükséges holmiját előteremtette. Nagy szerencsémre kölcsönbe, így el mertem fogadni. Sátor, hátizsák, derékalj,  gázfőző edénnyel, poncsó,  meleg pulóver...
Szavam sincs rá.
De itt még nincs vége...Horváth Szilveszter (szintén távolbaszakadt kiskanizsai) egy igencsak meleg hálózsákkal támogatja utam. De ott van még Barth Zoli, akinél a ruházkodás után még egy fuvar is vár, hiszen együtt megyünk a messzi északi munkahelyére.
De Vámosi Viktor barátom családja és barátai sem maradhatnak ki a sorból.
Az apró cseprő beszerzendő dolgoktól,  a nagyokig bezárólag mindenben támogatnak, segítenek.
Plusz nővéremtől, Katitól kapott biztonságérzet, hogy ha szeretném minden a rendelkezésemre állna.
De Budavölgyi Kálman, Klément Marcsi, Schmidt Csabi pénzbeli felajánlása is könnyekig meghatott.
De sorolhatnám a neveket...írhatnám hányszor bőgtem el magam örömömben, de inkább
MINDENKINEK nagyon nagyon köszönöm...
Nem tudom sem leírni, sem elmondani mit jelent ez nekem.
Talán a szeretet a legjobb szó erre.
Kívánom mindenki sokszorosan kapja vissza azt amit nekem adott!!!

Bringalopás Kristiansandban

Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni.
A képen látható bringámat, minden fellszereléssel együtt ellopták a norvégiai Kristiansandban.
Kérlek osszátok meg,  ha arrafelé laktok.

Reggel letettem a bringát egy félreeső padon, 8 percre távol voltam tőle,  fotóztam egy szikláról. Visszaérve sehol semmi. Rendőrség 15 percen belül ment egyetlen kört. Azóta semmi. Sok esély nincs rá, hogy előkerüljön. Minden cuccal,  tokkal vonóval.
Remélem csak lemosni vitte el... Ráférne...
A rendőrségen megtörtént a bejelentés.
A zsaruk és a helyi bringások szerint esélytelen, hogy megtalálják.
Sajnos nem a bringa volt az érték, hanem a több évnyi gyűjtögetéssel összejött túracucc (tavaly kinyitottam a pénztárcát rendesen)
Norvégia büszke arra , hogy biztonságos,  nem kell zárni a kocsikat,  lakásajtókat. De valamiért a bringalopás nagyon megy. Úgy látszik ez az ára, hogy a az eddig látott legszebb országban lehetek.
Tényleg olyan,  amilyennek elképzeljük.
Mesés...

Kis összegzés Norvégiáig...

Pár sorban összegezném az eddigieket.
A látnivalókról és élményekről most nem tudnék írni, annyira tele vagyok.
Mármint nem a hasam,  hanem a szívem,  lelkem,  fantasztikus napom volt.
Szóval inkább számok jönnek.
43 napja indultam el. Ezalatt tekertem Magyarországon, Ausztriában,  Németországban és Dániában.
A mai napig 45ezer forintot költöttem, tehát picit többet,  mint 1-1 ezrest naponta (szerintem egész jó) .
9 éjjel aludtam házban,  ugyanennyi a meleg vizes fürdések száma is, a hideg vizesről úriember nem beszél (én sem).
Az elfogyasztott élelmiszerek cukormennyiségétől egy komplett óvoda fogszuvasodást kapna.
Az élmények, látottak,  csodálatos emberekkel való megismerkedések...nem igazán fejezhetőek ki számmal. 
Max így: 10/10

Jylland-félsziget, Dánia

Flensburgnál búcsút intettem Németországnak. Indulásomkor nem gondoltam volna,  hogy megszeretem. Főleg,  hogy ennyire.
Hiába hatalmas gazdasági (és gazdagságú) ország,  de élhető, közvetlen és barátságos. Talán ezért is volt éles különbség az első pillanattól fogva Németország és Dánia között.
Meg természetesen a tükörképem is közrejátszott és itt nem a szőrösödő búrámra gondolok, hanem a belsőm tükröződésére. Negatív napok közben én is negatív vagyok, így sajnos mást is negatívnak látok.
De akkor sem mosolyognak a dánok. Ez elég ok, hogy ne akarjak itt letelepedni. Maga az ország viszont szép. Egyszerű, semmi extra. Folyamatosan hullámzó dombok, kevés erdővel, sok legelővel és mezgazd földdel. A városokban nem kívánkozik elő a fényképezőgép,  alig látok szép vagy érdekes épületet, szobrot. Lányok terén is hasonló a helyzet (sajnos csak vizuális tapasztalat),  többségében nem mondanám őket szépnek. Nagyon sok elhízott, izomtalan tinilány van.  De amelyik lányok, nők szépek, azok viszont mesésen. Pillanat alatt elvarázsol szőkeségük, hogy megérem egyenesben tartani a bringát.

Érdekességként, a legnagyobb dán jóság,  pont fiatal, székely vendéglátóim voltak.
Karcsi,Erika már hosszabb ideje élnek Dániában, gyönyörű leányuk Kamilla, már itt is született. Igazán példa értékű családot láthattam náluk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ismeretlenül befogadtak, hogy megismerhettem őket és hogy pár órára velük lehettem. Az érzelmi mélypontról, egy jól irányzott lökéssel olyan magasságra juttattak,  ami talán örökre elkísér. Erre megint csak egy jó szó van, a talán a legtöbbet használt 'útiszavam': Köszönöm...

Weser, Hamburg, Jütland

Pár nap hallgatás után újra rávettem magam,  hogy írjak. Kissé rossz ez az egyirányú kommunikáció. Írok, írok, mindenki tudja mi van velem, merre vagyok. Én meg senkiről,  semmit.
Az utóbbi hónapban Katit leszámítva háromszor csörrent meg a telefonom...
Na mindegy, biztos csak szarabb napom van.

A Weser után 'toronyiránt' megcéloztam az Elbát és vele Hamburgot.
A táj és a klima, érdekes,de szimpatikus. 100 méteres tengerszint feletti magasság nem volt az utóbbi hétben, de ez mégsem jelent tök sík terepet. Kellemes emelkedők, lejtők. Sok-sok erdővel,  legelővel, kaszálóval, termőfölddel. Az a kedves báj, amit a szászok közt tapasztaltam, viszont eltűnt. Hamburgban az autósok sem toleránsak annyira a bringásokkal, de még mindig magasan Magyarország felett van ez.
Hamburg mellett Adél és Pista már vártak, így 9 nap után,  újra melegvíz és ágyikó volt. Vendéglátóim nagyon jólelkű emberek,  akik saját gondjuk-bajuk felett tudnak időt szakítani arra, hogy segítsenek másokon is (többek közt nekem is).  Öröm volt megismerni őket.
A nagy pihenés után aztán forognak újra a kerekek,  de igencsak nehezen.
A bal térdem már jó ideje rakoncátlankodik, tegnap estére már kattogott, dagadt, fájt. Este sikerült szépen lekezelnem és ha tökéletes nem is lett, de használható.
Rendsburgban pedig életem első kerékpáros liftezése is megvolt.
Nem az ilyenek miatt van fényévekre a magyar bringakultúra Németországtól. Hanem amiatt,  hogy eddig szinte 100%- ban kerékpárúton jöttem (kb 1200km-t).
Minden városban kinéztem a következő várost és a főút mellett végigtekertem.
De sok esetben,  erdőn, mezőn visz az út. Van, hogy csak földesúton, de az is követhető. Szóval le a kalappal még mindig.
A szél még mindig rossz irányból fúj, de ilyen terepen nem olyan vészes.
A Jylland-félsziget eddig szépséges,  a falvai pedig olyan nyugalmat árasztanak, hogy csak csendben és lassan merek át tekerni rajtuk.

Noszogatás

Kedveseim!

Egy picit szeretnélek titeket noszogatni. Ugyanis az idei utamnak van egy olyan célja is, hogy az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábornak (és lakóinak) támogatókat találjunk.
Sok milliomos sanszos,  hogy nincs ismerőseim (olvasóim) közt. De nem is kell annak lenni. Ha úgy érzitek,  hogy megengedhettek magatoknak pár ezer forint jótékonyságot, kérlek segítsetek nekik. Indulásom óta,  eltelt egy hónap és eddig 0, azaz nulla forint került a számlájukra. A tábor pedig kevesebb,  mint két hónapon belül nyitna. Hátrányos helyzetű gyermekek világ látását és ezzel szemlélet változását lehetne segíteni.
Nagyon örülnék,  ha az amúgy gyönyörű utam, hasznossá is válna...
Nagyon köszönöm,  hogy elolvastátok.
Ha anyagi helyzetetek nem engedi meg, hogy támogassátok őket, kérlek egy megosztással próbáljátok meg tovább adni.
Köszönettel és tisztelettel: Farkas Arnold

UniCredit Bank: 10918001-00000085-20470004, megjegyzés: alig-vár

http://site.civiliroda.eu/index.php/hu/alig-var-jotekonysagi-gyermektabor

civiliroda.eu

Első hónap, pici összegzés

Április 9-én,  azaz egy hónapja indultam.
Ez alatt a rövid idő alatt is sok dolog történt.
Megismerkedtem a Dunával (és a Duna menti kerékpárúttal), a Majnával, a Fuldával, a Werraval és a Weserrel. Mindegyik folyó, folyam, de mégis mind más és más. Merem állítani,  hogy egyéniségek.

Aztán sok sok látnivaló: a Fertő, Tulln, Wachaui kultúrtáj, Melk, Bajorország,
Effeltrich,  Gersfeld és Fulda közt a suhanás... a Werra menti lágy dombok, a Fachwerk,  az igazi bringakultúra.

Meg az ismeretlenből ismerőssé váló vendéglátóim, segítőim, nagyon hálás vagyok nekik. Eddig 4 helyen mondták, hogy érezzem magam otthon. Tudtam pihenni,  mosni,  pocakot tömni.

Aztán maguk a kilométerek.  Az első ezer maga a szenvedés,  mivel teljesen edzetlenül vágtam neki. Majd egyszer csak azt láttam,  hogy hoppá sorra megelőzöm a többi bringást. Ja, hogy már túl vagyok 1700km-en, akkor illendő is.

De a költségvetés is örömmel tölt el,  ugyanis ebben a hónapban kevesebb,  mint 30e Ft-ot költöttem és ebben minden benne van.

Plusz a barátoktól, ismerősöktől és teljesen ismeretlenektől jövő levelek, jókívánságok, hozzászólások 1-1 írásomhoz...Nagyon köszönöm őket, rengeteget jelentenek.

De ami a legjobb:
élek, érzek, szeretek, szerelmes vagyok, örömömben sírok, nevetek, látok, szagolok, megvan kezem, lábam, egészséges vagyok, nem éhezem...szabadban, szabadon ÉLEK!

Weser-radweg

Csókolom
Legutóbbi bejegyzést ott hagytam abba,  hogy nem igen lehet szem elől rejtve maradni éjszakára. Ezt egyből cáfolta az élet,  mert reggel olyan köd volt, hogy alig találtam ki a sátorból. Így még nyugodt szívvel szuszogtam még egy órát.  Majd megcèloztam Bad Karlshafent, mondván délig jó lenne odaérni.
Ebből az lett, hogy Bursfeldben megláttam egy szép templomot.  Bringa lerak, és közelebbről megnézve, egy zarándokúton álló templom ez is. Ismeretlen a jelzés, de gondoltam pecsétet csak tudnak adni.
Tudtak is, mivel utam során az első valódi zarándokszállásnál voltam. 
Mégpedig a Loccum-Volkenroda zarándokúton. A pecsét mellé még forró tea és reggeli is járt. Mikor búcsúzóul nagy és szeretetteljes ölelést is kaptam,  kevés emberrel cseréltem volna.
Így naná még délben is Bursfeldben voltam.

Aztán kicsit begyorsultak a dolgok, mert mint lenni szokott a gyönyörű nap után,  mindig fáradtabb vagyok. Ilyenkor nehéz meglátnom a szépet, jót. Sokszor nem is megy, ilyenkor viszont haladok térben.
Mindenben van valami jó.
Így egyszer csak azt veszem észre, hogy a bringások közül egyre több ismerős köszön rám. Nem is csoda,  5 napja haladunk Bréma felé és elég gyakran előzgetjük egymást.  Igen igen már én is tudok előzni. Nem is akárhogy. A kezdeti gyengeség úgy érzem elmúlt, megedződtek az izmok. Már csak egy kis pihenés kell nekik és jöhetnek az emelkedők. Induláskor 80kg voltam és nem tudtam használni a triatlon -kormányszárat ( kb könyöklő), mert mihelyt előre hajoltam, a hurkás hájam a csöcsömig nyomódott. Ez mára elkopott, így gond nélkül tehénkedek a kormányon és a szembeszelet is jobban tudom kezelni.
Na, de a sok értelmetlenség után írjak valami jobbat, íme pár sor a Weser-radwegről.
A Weser a Fulda és a Werra egyesülésétől folyik Brémán át az Északi - tengerig. A teljes hossza 452km és 515km jelölt bringaút vezeti mellette a több száz bringást. Térkép nélkül is tökéletesen követhető. Az út nagy része aszfaltozott,  de sok a kavicsos,  földes és macskaköves rész is. A mezőgazdasági területek miatt, nagyon sok cikk-cakkos kanyargós szakasza van, ezek erős szélben idegörlők tudnak lenni. Ilyenkor a 'hogyazanyádbahoztadazutat' felkiáltás sokat tud segíteni.  Plusz az utak minősége miatt országúti bringásoknak nem ajánlom. Amúgy nem véletlenül járja ennyi német,  nagyon hangulatos kis út, nem bántam meg a kerülőt ide sem.
Fotókat továbbra sem tudok feltölteni,  de képzeljetek el sok szép régi szélmalmot, gyönyörű repcés tájképet, stb...

Fulda- Werra - Wesser Radweg

A Fuldaradweg kezdeti csodája után, eléggé ellaposodott. Na nem szintkülönbségre, ha nem látványra. Sajnos a Fuldától elég messze vezették, falvak és mezőgazdasági területek között.  Elég combos dombok voltak, így nem volt olyan nehéz búcsút inteni neki.
Attilával dobtunk egy kanyart Morschenben, ahol egy veteránautós (talán nem ez a jó szó rá) találkozó volt. Amíg Ati kocsikat fényképezett én megnéztem az óvárost. Közben jött egy idősebb emberke, kicsit beszélgettünk.
Nagyon kedvesen meghívott az otthonába Kasselbe, de csak keddtől lesz otthon,  addig a kocsiját kell mutogatni. Köszönettel elutasítottam, majd lelkendezve jött Ati, hogy fotózzam le az egyik autóval. Megyek vissza, hát nem az öreg verdájánál pózol... Delorien vagy hogy írják, olyan,  mint a Vissza a jövőbe- n van.
Utána nekiveselkedtünk a domboknak, hirtelen nem esett jól az a sok emelkedő.
Hiába no, még mindig gyenge a lábam és fáradt is...
De végül is kora délután elértünk Küchenbe, Ilonához és párjához Peterhez.
Csupa szív és báj nyugdíjas pár, tökéletes vendéglátás, tökéletes nap.
A menüt nem részletezem,  de nagyon ott volt a toppon. Gyors fürdés, mosás, majd sok beszélgetés éjjelig. Közben egy gyors kirándulás Hann Mündenbe, Ilona megmutogatta a környéket.
Másnap már elmúlt dél, mire nekiindultunk. Ilonáéktól elbúcsúztunk, majdnem elbőgtem magam, annyira meghatott kedvességük. Ezúton is köszönök mindent!
Majd keményen tekertünk 100 métert, majd csináltunk Attilával egy búcsúfotót. Nem számoltam,  de kb 900 km- t tekertünk együtt,  Melktől Küchenig.
A búcsú után nekivágtam a következő folyónak, a Werranek. Az első hídon olyan öröm és hála öntött el, hogy mást nem tudtam,  csak ráborultam a kormányra és bőgtem egyet. Nem volt senki körülöttem,  hát pironkodnom sem kellett,  de ha lett volna ott más is, az sem érdekelt volna.
Csodás életem van és csodálatos pillanatokat élek meg útközben. A felgyűlt érzéseket így robbantom ki magamból. Ha nem lennének ezek, nem is jó úton haladnék. Érdekes,  a Kék-körön egy ilyen pillanatom sem volt... Ezért is hívom azt csak túrának és nem ÚT-nak.
Szóval a Werra... Közel 300 km hosszan kanyarog a Türingia-erdőből Hann.Mündenig, ahol is összecsókolózik a Fuldával és a szerelmük gyümölcse a Wesser lesz. Nem én lettem ilyen költői,  egy kőről puskáztam.
A Werra mellett megy a Werraradveg és a Herkules - Wartburg Radweg.  Na itt benéztem egy kanyart,  mert olyan szint jött, hogy a szemem dülledt és átkoztam azt a hülyét, aki ilyen helyre bringautat vezet.  De fél óra múlva,  vissza is szívtam, mert a Blaue Kuppe- hoz értem.
Nem tudtam,  hogy mi az, így leraktam a bicajt és gyalog folytattam. Egy védett sziklaalakzat volt, elég szűkös, ám annál pazarabb kilátással. Kigyönyörködtem magam,  majd megcèloztam Eschweget. A szokásos fél kilós krémtúrómat bezabáltam és ugyanúgy örültem neki,  mint minden nap.  Ugyanis 99 centért, hatalmas adag energiát lehet bevinni vele és ráadásul gyermekkorom óta nagyon szeretem.
Estére megálltam egy esőbeàllónàl, nagyon tip-top volt.  Tető, fal, asztal, pad. Több, mint luxus. Lecuccoltam, erre az összes bringás, aki arra tekert megállt beszélgetni. Nagyon kedvesek voltak,  mind mondta,  hogy nagyon jó helyen alszom.  Többségük a túlparton lévő faluban laktak, egyikük hívott is, de inkább maradtam. A nyelvi hiányosságom percek alatt kínossá teszi az addig kellemes társalgást.
Hajnalban arra ébredtem,  hogy majd megfagyok, ugyanis mikor bebújtam a hálózsákba, már majdnem aludtam és csesztem felhúzni a cipzárt. Aki hülye az is marad.
Majd kicsit melegedtem és nekiveselkedtem egy újabb napnak.
Sajnos a napot nem láttam,  de az eső annál többször megeredt. Hann.Münden esőben is gyönyörű, de a Wesser Radweg eddig nem mutatott magából sokat. Bár még csak most ismerkedünk, hát van ideje.  Sajnos ezen a területen nem igazán lehet elrejtve sátrazni, így sötétedésik csak fekszem a fűben és írok. Az egész napos csöpörgésnek hála nagyon hideg van,  csábító a hálózsák, így levackolok...

Fuldaradweg 1: Gersfeld- Bad Hersfeld

Haßfurtban nagyon jót pihentünk Lacinál. Nagyon kellemes élmény,  mikor két bringás hülyegyerek felé olyan bizalommal és segítőkészséggel vannak az emberek, mint ő volt. Az első kilométerek azért nem estek valami jól. De azért hamar beértünk Schweinfurtba. Itt elmentünk egy bazi nagy bringásboltba. Nem hazai felhozatal az biztos.  De röhej,  hogy hazai áron...
Majd irány a mozi. Attila beült és megnézte az Amerika kapitányt én meg szépen nyugodtan tekertem...a viharos szembeszélben. Majd pici hó és sok napsütés, de végig böszme hidegben. Bajorország legészakibb része elég dimbes-dombos volt, hát izzadtam pár litert. Reggel még mindig felfelé haladtunk,  már több helyen megmaradt a hó is. A Bajor és Hesseni határtól aztán pár perc alatt leadtunk 400 métert és megérkeztünk Gersfeldbe, a Fulda forrásához. A Fulda menti kerékpárút, avagy a Fuldaradweg kb 260 km hosszan követi ezt a csodálatos folyót. Végig tökéletesen jelölt,  javarészt aszfaltozott út. Néhány kisebb nagyobb emelkedő van,  de összeségében könnyű út. A gersfeldi kastélypark, a fuldai Szt. Salvator dóm és a schlitzi óváros, önmagában is megér egy kirándulást. De az igazi szépség, a Fulda. Jéghidegen rihan, zuhan, tombol egy -egy vízesésben. Majd másnap már nyugodtan elterülve kanyarog. Millió madárnak ad otthont és terített asztalt. Nekik csak a Fulda létezik...