Fulda- Werra - Wesser Radweg

A Fuldaradweg kezdeti csodája után, eléggé ellaposodott. Na nem szintkülönbségre, ha nem látványra. Sajnos a Fuldától elég messze vezették, falvak és mezőgazdasági területek között.  Elég combos dombok voltak, így nem volt olyan nehéz búcsút inteni neki.
Attilával dobtunk egy kanyart Morschenben, ahol egy veteránautós (talán nem ez a jó szó rá) találkozó volt. Amíg Ati kocsikat fényképezett én megnéztem az óvárost. Közben jött egy idősebb emberke, kicsit beszélgettünk.
Nagyon kedvesen meghívott az otthonába Kasselbe, de csak keddtől lesz otthon,  addig a kocsiját kell mutogatni. Köszönettel elutasítottam, majd lelkendezve jött Ati, hogy fotózzam le az egyik autóval. Megyek vissza, hát nem az öreg verdájánál pózol... Delorien vagy hogy írják, olyan,  mint a Vissza a jövőbe- n van.
Utána nekiveselkedtünk a domboknak, hirtelen nem esett jól az a sok emelkedő.
Hiába no, még mindig gyenge a lábam és fáradt is...
De végül is kora délután elértünk Küchenbe, Ilonához és párjához Peterhez.
Csupa szív és báj nyugdíjas pár, tökéletes vendéglátás, tökéletes nap.
A menüt nem részletezem,  de nagyon ott volt a toppon. Gyors fürdés, mosás, majd sok beszélgetés éjjelig. Közben egy gyors kirándulás Hann Mündenbe, Ilona megmutogatta a környéket.
Másnap már elmúlt dél, mire nekiindultunk. Ilonáéktól elbúcsúztunk, majdnem elbőgtem magam, annyira meghatott kedvességük. Ezúton is köszönök mindent!
Majd keményen tekertünk 100 métert, majd csináltunk Attilával egy búcsúfotót. Nem számoltam,  de kb 900 km- t tekertünk együtt,  Melktől Küchenig.
A búcsú után nekivágtam a következő folyónak, a Werranek. Az első hídon olyan öröm és hála öntött el, hogy mást nem tudtam,  csak ráborultam a kormányra és bőgtem egyet. Nem volt senki körülöttem,  hát pironkodnom sem kellett,  de ha lett volna ott más is, az sem érdekelt volna.
Csodás életem van és csodálatos pillanatokat élek meg útközben. A felgyűlt érzéseket így robbantom ki magamból. Ha nem lennének ezek, nem is jó úton haladnék. Érdekes,  a Kék-körön egy ilyen pillanatom sem volt... Ezért is hívom azt csak túrának és nem ÚT-nak.
Szóval a Werra... Közel 300 km hosszan kanyarog a Türingia-erdőből Hann.Mündenig, ahol is összecsókolózik a Fuldával és a szerelmük gyümölcse a Wesser lesz. Nem én lettem ilyen költői,  egy kőről puskáztam.
A Werra mellett megy a Werraradveg és a Herkules - Wartburg Radweg.  Na itt benéztem egy kanyart,  mert olyan szint jött, hogy a szemem dülledt és átkoztam azt a hülyét, aki ilyen helyre bringautat vezet.  De fél óra múlva,  vissza is szívtam, mert a Blaue Kuppe- hoz értem.
Nem tudtam,  hogy mi az, így leraktam a bicajt és gyalog folytattam. Egy védett sziklaalakzat volt, elég szűkös, ám annál pazarabb kilátással. Kigyönyörködtem magam,  majd megcèloztam Eschweget. A szokásos fél kilós krémtúrómat bezabáltam és ugyanúgy örültem neki,  mint minden nap.  Ugyanis 99 centért, hatalmas adag energiát lehet bevinni vele és ráadásul gyermekkorom óta nagyon szeretem.
Estére megálltam egy esőbeàllónàl, nagyon tip-top volt.  Tető, fal, asztal, pad. Több, mint luxus. Lecuccoltam, erre az összes bringás, aki arra tekert megállt beszélgetni. Nagyon kedvesek voltak,  mind mondta,  hogy nagyon jó helyen alszom.  Többségük a túlparton lévő faluban laktak, egyikük hívott is, de inkább maradtam. A nyelvi hiányosságom percek alatt kínossá teszi az addig kellemes társalgást.
Hajnalban arra ébredtem,  hogy majd megfagyok, ugyanis mikor bebújtam a hálózsákba, már majdnem aludtam és csesztem felhúzni a cipzárt. Aki hülye az is marad.
Majd kicsit melegedtem és nekiveselkedtem egy újabb napnak.
Sajnos a napot nem láttam,  de az eső annál többször megeredt. Hann.Münden esőben is gyönyörű, de a Wesser Radweg eddig nem mutatott magából sokat. Bár még csak most ismerkedünk, hát van ideje.  Sajnos ezen a területen nem igazán lehet elrejtve sátrazni, így sötétedésik csak fekszem a fűben és írok. Az egész napos csöpörgésnek hála nagyon hideg van,  csábító a hálózsák, így levackolok...