2016. június 26., vasárnap

Tromsø, Senja, Lofoten

Csókolom
Sajnos nem tudom tölteni a telefonom,  így írni sincs lehetőségem. Mikor meg valaki befogad 1-1 éjszakára, akkor meg inkább beszélgetés van,  nem telefon nyomkodás. De most igyekszem pótolni.
Valahol Tromsønél jelentkeztem utoljára... Hú de rég volt. Menjünk időrendben. Tromsøbe érdekes volt bemenni. Előző nap a környező hegyekről már megcsodáltam és teljesen lenyűgözött.  Na ez 'belülről' már nem volt érvényes.  Észak Párizsában,  képtelen voltam megtudni, hogy miért kapta ezt a jelzőt. Másnap délutánra meg volt beszélve egy találkozó Attilával,  kávézás, bevásárlás után együtt mentünk otthonába, Senja -szigetre. Vacsora után hamar elcsöndesedtünk, hiszen az egy esztendős Samunak sokat kell aludnia, mig heteken belül meg nem érkezik a hugicája.
Másnap kicsit ki kellett pofozni a bicajt,  amit Attila kölcsönadott. Mikor meglibbentett egy pár Ortlieb táskát, nagyott dobbant a szívem.  Megjelent előttem Senja és Lofoten 'meghódítása'. Ez sajnos nem jött össze,  annyira nem voltunk kompatibilisek a bringával, hogy a senjai ~160km is szenvedés volt, így Lofotenre mégis stoppolva mentem (sajnos Senja nem mutatta meg magát, ködbe és felhőbe menekült előlem).
De előbb azért visszavittem Attilának a bringát.  Nagyon örülök,  hogy megismerhettem,  sajnos csavargásairól nem sokat tudtam meg,  csupán annyit,  hogy megkerülte a Földet.
Búcsúzás után újra kitettem kicsi kacsómat és viharos tempóban és szélben  megérkeztem Bjerviken át Bogenbe.
Ez a falu ugyan még nem Lofoten és még csak nem is Hinnøya(legnagyobb partközeli norvég sziget, egy köpésre Bogentől), de olyan varázslatosan szép,  hogy nem akaródzott tovább menni. Így eddigi életem legszebb sátorhelyén sikerült letáborozni. Mivel nem esett az eső,  így főztem is. Majd tele pocakkal bámultam hajnalig a tájat. Örök emlék marad ahogy a dagály és a felhők azon küzdöttek, hogy melyikük kápráztasson el jobban.  Döntetlent szavaztam, majd elaludtam. Kicsit később erőteljes kopogásra ébredtem,  hurrá megint esik. Sajnos ez kitartott az elkövetkező napokban is. Így elég borús fények és érzések között barangoltam a szigeteken.  Voltam a harstadi fesztiválon,  ott legnagyobb élmény egy kanadai és svájci amatőr kerékpárakrobata duo volt. Sajnos koncert éppen nem volt, pedig ki vagyok éhezve a zenére. Egyszer csak azt veszem észre, hogy már megint kocsiban vagyok és már majdnem túlmentem a Tjelsund hídon, pedig meg akartam nézni.  Gyors kiszálltam,  majd sajnos alig láttam belőle valamit...igen már megint esett.
Így újra stoppolás és egy litván srác fel is vett, kérdi hova megyek? Mondom mit tudom én. Így kerültem Myrába. Onnan már csak pár km és Nyksund. Na az az érzés, amit ott éreztem mindent megért.
Jártam a világvégén(Fisterre), de ez...nem lakatlan, de mégis világ vége hely.
Olyan volt,  mintha megszűnt volna az idő. Mintha beszorultak volna az évszázadok a piros és sárga halászházak közé és a hónapokig tartó éjszaka megölte volna őket. A ködtől minden színtelen volt, egy pisszenés sem hallatszott. Később a parton Stø felé már nagy ricsajozással voltak a madarak,  majd én is vonultam tovább. Hihetetlennek tűnt,  hogy onnan ki tudok stoppolni, ehhez képest késő éjszakáig sikeresen stoppolva csavarogtam. Nagyon átfagytam, átáztam, így egy a korábbiakhoz képest csúnyácska susnyásba letáboroztam. Tizenvalahány fuvarral 310 km-t sikerült bebarangolnom aznap. Másnap egész nap esett az eső, a felhők most is földig értek, így összesen 36 órát töltöttem el egy helyben.  Ebből 30-at átaludtam, mocskosul fárasztó tud lenni ennyi gyönyörűséget befogadni. Aztán kicsit kómásan irány Svolvær. Semmi extra nincs a városban, mégis elvarázsolt.  Leginkább az az érzés, hogy milyen mélyen él a norvégokban a halhoz, tengerhez való kötődés. Amíg nem volt olaj,  addig más nem létezett csak a halászat. Mindent átjár ennek az ősi mesterségnek a léte. A levegőben ott van a száradó halak édesen fojtó szaga. Ahogy betévedtem egy nagy halásztanyára a múltat és jelent láttam. A régi szárítófák mellett a mázsás hálókat már hatalmas keverőben mossák.  Targonca tartja a köbméteres ládát, abba szedi a piros orrú emberke a már megszáradt haltörzset. Mire kiérek a főútra, már egész teherautónyit felpakoltak és viszik további feldolgozásra. Életemben egyszer fordult meg a fejemben, hogy külföldön dolgozzak,  akkor is 'csak' a szívem mondta,  de bármilyen mocskos munka is a tengeri halászat, kipróbálnám. Otthon négy szezonban voltam halász,  életem legszebb munkája volt (ám annál kevésbé jövedelmező). Na, de most Svolværről van szó...miután kiábrándoztam magam, elállt az eső és az ég is tisztult, így Henningsværbe csodás fényben érkeztem. A világ egy piciny zuga, de degeszre van tömve gyönyörűséggel. Kicsit ugyan sok volt a turista, de ez adott egy kis fesztiválhangulatot, hiszen Szent Iván éjszakája volt. Miután kigyönyörködtem magam a magaslatokon lementem a focipályához. Megérte, a pálya a tengertől alig 20 m-re volt és hatalmas máglyát hordtak össze a helyiek. Rengeteg fa egy kupacban, egy olyan tájon, ahol alig találni erdőt. Iszonyat pazarlás van errefelé.
De miután lobogott a láng, feledtem ezeket. Csak néztem a 4-5 méteres lángot és háttérben a tucatnyi szigetet. Mikor egy csinos anyuka sütivel és kávéval kínált, tudtam, hogy nagyon jó most nekem. Nem is mentem messzire,  egy maréknyi sziget mellett sátrat állítottam és néztem a csodát. Igazuk van azoknak,  akik szerint a világ legszebb helye Lofoten.  Másnap reggel esőben bontottam le ingatlanomat ( na jó Gábor ingatlana), majd gyalogosan folytattam. Pár óra és km alatt az idő is jobbra fordult én pedig megértem exponálni, annyi szépség volt. A végén úgy éreztem, mint mikor rengeteg finomságot eszünk meg egy családi lakomán és utána csak álmosan nézünk ki a bucinkból. Itt is tele lettem. Majd újra megeredt és Leknesben vártam,  hogy jobbra forduljon az idő.
Ez meg is lett, hiszen Å-ba napsütésben érkeztem. Volt ott minden,  vízesés, tenger, sziklák, hegyek. De legfőképpen turisták rengeteg kocsival, lakókocsival. Inkább át is sétáltam Moskenesbe, majd egy gyönyörű kiugró sziklán letáboroztam. A sátorból kilógatott lábam a semmi felett volt. Na ilyen helyen aludni mindent megér. De ezt nem csak én gondoltam így, hiszen nemsokára egy német srác dörmögte mellettem,  hogy ő is ilyesmit tervezett. Sajnos összevissza egy sátorhely volt az egész sziklán, így csak másnap reggel találkoztunk újra.  Sokat beszélgettünk,  kicsit újra bringásnak éreztem magam.
B.Kati ajánlott pár helyet Lofotenen, ezeket sikerült megnéznem. Köztük volt a Reinebringen. Ezt én is mindenkinek ajánlom.  De mi is ez? Reine talán a 'legkultikusabb' falu Lofotenen és ez fölött tornyosul pár hegycsúcs. A tengerhez legközelebbi a Reinebringen. Mindössze 2,5-3 km az egész út, de elég jó emelkedők vannak, sokszor bokáig érő sáros trutyival. Mikor felértem tisztán látszódott a 470 méterrel alattam lévő falu, de ez kemény 2 percig tartott,  majd ködbe borult a táj. Így szépen visszafelé vettem az irányt.  Mikor leértem eléggé be voltam szarva, ugyanis a hátizsákot eldugtam egy szikla mellett és, hogy ne legyen feltűnő,  betakartam ágakkal és levelekkel. Nagyon jól sikerült az álca...alig találtam meg.
Most pedig ülök a kompon és urasan utazom Bodø felé. A komp meglepően kedvező áron van, 3~4 óra út 7000 Ft-ért.
És ha már a norvég árakat felemlítettem, kicsit kitérek erre is. Norvégia nagyon drága,  ez tényleg így van.  De itt is lehet találni olcsóbb ételeket a boltokban. Én magam esküszöm a rema1000 nevű dán áruházláncra. Sok helyen 1000ft/kg- tól kezdődik a kenyér ára, itt 210 ft volt egy 75 dkg-os.  De a kilós vörösáfonyalekvár is 525ft, 4 nap alatt be is toltam másfelet (abszolút kedvenc,  mint a puffin lekvár).
A tonhalkonzerv 100 ft alatt van, de igazán jó és sűrű zacskósleves is akad 150 Ft-tól felfelé.  De amúgy tényleg horror,  az otthoni árak 4-6szorosa.
Ami meg a jó és rosszkedvet illeti,  volt minden.  Senján és utána 1 napig nagyon mélyen jártam, elegem lett mindenből, az utazásból, abból,  hogy állandóan vacogok, mert egy köcsög lenyúlta a jó meleg ruháimat is. Szerettem volna átteleportálni egy fűtött szobába,  egy kád melegvízbe... De szép lassan visszajöttem és nekiálltam újra látni a szépet. Értékelni azt a tenyérnyi szépséget amit a ködön, esőn keresztül láttam. Ez a tenyérnyi is olyan,  hogy sok ember életében nem láthat ilyen szépet. Nagyon szerencsés vagyok,  hogy úgy élhetek, ahogyan akarok. Bár azt a bűzt, amit árasztok magamból kihagynám, nem vitt rá a lélek, hogy ezekbe a jéghideg patakokba, tavakba megfürödjek. Ma azért egy pici vízesésbe bemerészkedtem, de csak annyit ért, mint halottnak a csók...Ennyi. Csókolom!

Járom és látom a világot,
Kérlek titeket,  ha anyagi helyzetetek megengedi, támogassátok az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábort, hogy ők is láthassák azt a csodát,  amit ÉLETNEK hívnak!
Támogatás http://farkasarnoldvandor.blogspot.com/2016/03/tamogatas.html

2016. június 14., kedd

Szerencse stoppolva és azon kívül is

Minden napra jut egy-egy csoda mikor úton vagyok.  Nem osztom meg veletek mindet, kell hagynom öregkoromra belőlük. De párat muszáj,  az olyanokat, ahol szív is van.
A Magerøya-szigetről stoppoltam Alta felé, de már lassan két órája álltam a fogvacogtató szélben.
Pont azon agyaltam,  hogy a kisebb nagyobb szívások után, mindig jön valami jó.  Jött is, magyar rendszámmal...
Csabi és Annamária fékezett, majd enyhén megrökönyödtek, mikor anyanyelvükön szólaltam meg. 50 km-re laktak,  sokat beszélgettünk addig. Majd beinvitáltak egy kávéra,  de pillanatok alatt ebéd is került elénk. Csabi felvetette, hogy menjünk együtt Altára, szeretnek csavarogni. Így konkrét egy fuvarral sikerült eljutni a főhadiszállásra (Alta töltötte be ezt a szerepet).  Közben szó esett álmokról, vágyakról. Mégpedig olyanokról, amik már csak karnyújtásnyira vannak,  de sok verejték kellett,  hogy ennyire közel kerüljenek.
Kívánom nekik, hogy legyenek boldogok. És köszönöm,  hogy újra láthattam, a kitartás és az akarat mindent legyőz.

A másik,  ha nem is csoda, de nagyon jó,  az tegnap esett meg.
Altából indultam Tromsøbe,  nagy táv, nem is reméltem egy nap alatt elérni. Alig pár autó jött el előttem,  de egyszer csak egy hatalmas konvoj gördült el. Csupa pótkocsis kamion, egy komplett vidámparkot költöztettek odébb. A 14- ik kamion félreállt hozzám, felvett. Mondta a sofőr,  hogy az első kocsiban ülő főnöke hívta őket sorra, hogy akinél üres hely van,  vegyen fel. 9 óra 40 percet ültem,  egészen Tromsøig hoztak. Ez ám a mázli.
De azzal volt a legnagyobb szerencsém, hogy elindultam és ezekkel az emberekkel találkozhattam. Hogy láthatom, érezhetem ezeket a helyeket,  hegyeket, fjordokat. Ma Tromsø felett jártam...minden téren. Kívül is és belül is.
Egy csodás magaslatról előttem volt én meg csak álltam és zokogtam, annyira szép volt az a pillanat.
Az eső is elállt, a ruhám is megszáradt, van annyi pénzem,  hogy minden nap ehessek.
Apró csodák, de elégségesek, hogy boldog legyek.
Kívánom, hogy ti is érezzetek sok ilyent. Nem feltétlenül utazva, bárhogy. De világot látni csodálatos dolog. Engem sokan segítenek ebben,  de sajnos nem mindenki ilyen szerencsés.  De közülük párat ti is tudtok segíteni,  ha támogatjátok az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábort.  Gyermekekről van szó, akiknek a szülei nem feltétlenül tudnak megadni egy olyan dolgot, amit úgy hívnak: boldogság.
Pár napra, míg a táborban vannak,  had legyenek felhőtlenül gyermekek...

Járom és látom a világot,
Kérlek titeket,  ha anyagi helyzetetek megengedi, támogassátok az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábort, hogy ők is láthassák azt a csodát,  amit ÉLETNEK hívnak!
Támogatás http://farkasarnoldvandor.blogspot.com/2016/03/tamogatas.html

2016. június 11., szombat

Elértem Nordkappot!

Április 9-én indultam el otthonról és kereken két hónap múltán elértem utam célpontját Nordkappot, az Északi-fokot.
Körülbelül 5000 km- t utaztam, ennek sajnos kevesebb,  mint felét bringáztam, mivel elcsórták a bringám. De annak dacára, hogy nem így terveztem a megérkezést,  nagyon jól sült el.
Teljesen át tudtam érezni, élni a pillanatot...

Az utóbbi pár napban alaposan sikerült megjáratnom a lábaimat.  Hammerfestben is volt egy jóféle túra, de az igazi a Magerøya-szigeten volt.  Ezen a szigeten található a szárazföldi Európa legészakibb pontja. (Bár ezen lehetne kukacozni, hiszen valójában a Kinnarodden a legészakibb,  mivel Magerøya egy sziget).  Maga a sziget bámulatos szépségű, az itt található fákat napokig lehetne csodálni...lehetne, ha lennének. De itt fát, csak alapos kutatás után lehetne fellelni, hiszen itt erőteljesen tundra van.
Első nap el akartam jutni Nordkappra, csak éppen nem a gerincen, hanem alulról a keleti szirten. 4 km-re sikerült megközelítenem, mikor egy gyönyörű, ám annál brutálisabb szikla utamat állta. Így újabb 4 óra torna volt visszafelé. Majd pár óra alvás után újra talpaltam. Egy gyönyörű úton elmentem a tényleges legészakibb pontig, a Knivskjeloddenig.
Aki erre jár sétalja le ezt az utat. Kevesebb,  mint 18 km és könnyen járható, akár nagyobb gyerekkel is. Nehézsége csupán a rengeteg olvadék víz,  sok helyen bokáig ért a 0 fokos trutyi.
Volt egy fájdalmasan szép élményem is.
Egy rénszarvas tehén, nagyon zavartan, már már támadólag lépett fel velem szemben. Hiába közeledtem felé, és adtam tudtára, hogy nagyobb állat vagyok, mint ő, nem tágított, holott látszott, hogy fél.  Borjat nem láttam,  abszolút nem értettem a reakcióját.  Aztán egyszer csak megértettem.
A kicsinye alig 15 méterre feküdt tőlem, pár órája halhatott meg. Tisztes távolságból figyeltem még kis ideig, az anya még próbálta ébresztgetni, döfködte, dobálta, de nem járt sikerrel.
A szigeten mindenfelé kisebb nagyobb csoportokban megtalálhatók a rénszarvasok. Minden porcikájuk a számik jussa, így hiába találtam rengeteg agancsot, komoly pénzbírság lehetne csak az ára.
Agancs helyett lehetne gyűjteni a tengerisünök meszes vázát, vagy az érdekes szájszervüket, amik egy fogakkal tarkított lámpásra emlékeztetnek.
A Barents-tenger partján (Jeges-tenger része) rengeteg ízletes ráklakoma nyomát lehet megcsodálni. A helyi madárvilág csupán a szépséges páncélt és kemény ollót hagyja szerteszét. Igazán öröm köztük guberálni.
Éjszaka le lett tesztelve a sátor szélállósága, meg sem kottyant neki az erős szél. A hálózsák pedig kifejezetten meleg volt a kinti 1-3 fok dacára. Baromi nagy segítség mindkettő (köszi srácok).
A második nap végére a turistáknak létrehozott Nordkapp központba is felmentem, sok látnivaló nem akadt, a szikla megfogta a ködöt rendesen.
Utána villámgyorsan leértem Honningsvagbe, ahol már rotyogott a babgulyás, Anett és Péter azzal tömték a bendőmet. Ritka jól is esett, hiszen a tegnap délután óta lenyomott 40 km-en felül volt :hideg, szél, egész napos eső, havaseső és rengeteg látnivaló, érzés és érzelem. Nagyon boldog voltam,  vagyok,  hogy eljuthattam idáig. Sajnos csak 2400 km volt erőből, a többi gépesítve.
És, hogy a nagy örömködésem közepett se feledkezzek meg egy fontos dologról, most is kérni szeretnék.
Kevesebb,  mint egy hónap múlva kezdődik az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábor. Nekik szeretnék támogatókat találni. Ha úgy érzitek, hogy szívesen megvendégelnétek engem egy pizzára vagy egy vacsorára,  akkor azt az összeget kérlek fizessétek nekik. Higgyétek el jó helyre kerülne.
Eddig sajnos nagyon csekély összeg jött össze és ez nagyobb kudarc,  mint az hogy erőkifejtés nélkül értem el az Északi-fokot. Akár 1-1 baráti társaság is összedobhatna pár ezrest, akkor csak egy embernek kellene a bankkal macerázni.
Köszönöm,  hogy elolvastátok.
Minden jót kívánok nektek!
Csókolom

Járom és látom a világot,
Kérlek titeket,  ha anyagi helyzetetek megengedi, támogassátok az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábort, hogy ők is láthassák azt a csodát,  amit ÉLETNEK hívnak!
Támogatás http://farkasarnoldvandor.blogspot.com/2016/03/tamogatas.html

2016. június 7., kedd

10 nap Altán

Miután elcsórták a cuccaimat, sokan siettek segíteni.  Köztük volt Szilveszter is, ő egy hálózsákkal támogatott meg.  Tegnap este végre megérkezett, így 10 nap altai lustálkodás után újra indul a móka.
Ebben a 10 napban nagyon sokat aludtam,  pihentem. A térdem is egész helyrejött,  mikor terhelem még fáj, de nem vészes.
A sok lustálkodás mellett volt szerencsém megismerkedni az altai magyarokkal.  Volt velük részem sütés-főzésben, poharazásban és hajnalig tartó játékban is. Köszönöm nekik az ismeretséget.
Mikor pedig a lustaságom szegre akasztottam, akkor bejártam a környéket.
Életem egyik legjobb trekkingje is itt volt.  A Halddetoppenre mentem fel és ajánlom mindenkinek,  aki csak erre jár. Hogy miért is?
A Halddetoppen túra mindössze 13km-re kezdődik Altától, Kåfjordban.
A templomtól 350 méterre kell nyugatra fordulni, egy tábla is jelzi, hogy itt található az Északi -fény Obszervatórium.  A táblától egy montival is jól járható út vezet fel, kocsik is járnak rajt, bár igen meredek.
Az éjszakai ivászat után elég szuszogva indultam,  de mikor 350 méteren elfogytak a fák, már rendben voltam.  Innentől csak pár csomó fű és virág volt az útitársam. Majd ahogy egyre több lett a hó, ők is elpártoltak tőlem. Többször megeredt a hó, de problémát csak a szél okozott. Helyesebben nem a szél, hanem az,  hogy nincs elegendő ruhám (sajnos azokat is elcsórták), így mocskosul fáztam. Gyönyörű kilátás nyílik az Altafjordra, illetve egy még befagyott tóra.
600 méter felett már végig havat tapostam, de már csak vékonyan várta beteljesedését. Az utolsó 75 méter viszont kifogott rajtam,  nagyon meredek oldalon, beton keménységű jéggé fagyott a hó. Közel 100 métert mentettem rajt, de inkább visszafordultam. Kapaszkodó és normális ruházat híján hanyatt fekve, sarokkal és a hátizsák csatjaival tudtam biztonságosan lejönni.
Ott fenn már nagyon masszív fagy volt, gyönyörű jégbe fagyott sziklákkal.
Visszafelé is kimásztam minden magaslatra, sajnos nagyon párás (itt ott havas) volt a levegő,  így jó fotók nem születtek. Az egész túra 5 óra volt, 19 km 1000 méter szinttel és rengeteg csodával. Mikor leértem Kåfjordba, igen dermedt voltam, így nagyon jó volt,  hogy Barth Zoli kijött értem kocsival.
De az utázásokon felül más egyebet is köszönhetek neki, hiszen 12 napja együtt vagyunk,  nála várhattam be a hálózsákom.
Norvégia a magyar pénztárcának nagyon húzós, de ma sikerült pár ruhát vennem. Mégpedig az otthoninál is olcsóbban (póló+pulcsi+aláöltözet=7800 ft), ez nagyon tetszett.
Holnap reggel pedig kiteszem a hüvelykujjam és irány Hammerfest...

2016. június 1., szerda

Éjféli nap...

Csókolom
Végre kicsit nyugi van,  tudok írni.
Na nem mintha nagyon stresszes lenne az élet, csak mindig van valami.
Próbálom elnyomni, de mocskosul szar a cuccok hiánya. Se térképek, se az északi mókához szükséges dolgok. Se napló, se pici levélkék,  még óvszerem sincs, ha véletlenül dugnom lehetne ( nem nagy a valószínűsége).
Kicsit ugyan ellensúlyozzák a kölcsöncuccok, de összehasonlíthatatlan. Ezzel a 8 perccel lehet elvesztettem Kurdisztánt, az Uralt és még ki tudja mit. Valószínűleg nem fogok még egyszer ennyi pénzt áldozni cuccokra, bringára.
Azért muszáj lesz kipróbálnom az északi vadont.
Pár napra beveszem magam valamelyik tópart erdőbe.  Van elég, kb minden 10-ik emberre jut 1-1. Itt Finnmarkban (Norvégia legészakibb 'megyéje') 75e ember él,  fél Magyarországnyi területen. Most a fővárosban vagyok Altán, ami 15000 főt számlál. Elképesztő. Sok quad és motorosszán, a hőmérők -50 fokig vannak jelezve. A lányok fészbúkján szinte csak halpucolós, horgászós, vadászós képek vannak. Húszévesen a legtöbb nő szül. Lehet látni a hófehér szőke szépségtől kezdve a barázdált barna arcú számikig mindenféle lányt. A fjordok, a havas hegyoldalak, a folyamatos fény...mind mind olyan,  amiről már olvastam.  De itt nem könyv van, hanem ez az élet és csodálatos,  hogy ezt minden érzékszervemmel befogadhatom. Az ablak alatt az Altafjord hullámzik, kihasználva a Jeges-tenger, a Norvég-tenger és a Barents-tenger erejét. Csak a karom kell kinyújtanom és ujjamról sós vizet nyalhatok le.
A nap perzsel és sokszor bántón vakít. Döbbenetes,  mikor északról süt az ember szemébe. És az éjszakába nyúló beszélgetős pálinkázás után is napütésben lehet hazamenni.
De az altai magyarokkal történt esti 'bútorégetős' sütögetés után is olyan volt a hangulat,  mintha csak délután lenne.
A fjord partján éjjel pirosas fényben mászni a sziklákon megint fantasztikus érzés.
Majd percek alatt beborul és pillanatok alatt esik a hőmérséklet.
Csodaország ez az észak...
Megint bebizonyosodott, hogy érdemes újra és újra elindulni.
Tehát a francokat nem kezdem újra a gyűjtögetést...

Járom és látom a világot, 

Kérlek titeket,  ha anyagi helyzetetek megengedi, támogassátok az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábort, hogy ők is láthassák azt a csodát,  amit ÉLETNEK hívnak!

Támogatás http://farkasarnoldvandor.blogspot.com/2016/03/tamogatas.html

Csókolom