Elzasz, Svájc, Duna-forrás, Sváb-Alpok

Csókolom
Egy újabb mozgalmas hét van mögöttem.
Elzasz után toltam egy nagyon hosszú távot, így pont időben értem Lacikához, Baselbe.  A sietség oka az volt, hogy szerettem volna cimborámmal találkozni, de ő meg ment Magyarországra. Így csatlakoztam hozzá és felválltva vezettünk oda-vissza. Nagy sietség közben fél napot töltöttem nővéremnél, majd újra Svájc.  Harmincvalahány óra alatt újabb 2400km.  Majd bringával követtem tovább a Rajnát. A Felső -Rajna kevésbé forgalmas, ám annál szebb.  A Rajna-vízesést a legszebb délutáni fényekben láthattam, így jó sokáig legeltettem rajt a szemem. Ezek a búcsúperceim voltak, kb 1000km-t követtem a Rajnát. A svájci -német határ előtt,  lassított mellettem egy kocsi és magyarul kívántak jó utat. Hirtelen azt  sem tudtam melyik bolygón vagyok, félig már aludtam.  De a következő faluban bevártak és egy sör mellett jó fél órát beszélgettünk. Nagyon örültem,  hogy találkoztam velük, ezért is nagyon jó a magyar zászló...
Majd búcsúzás után elémugrott egy 18 %-os emelkedő,  be is sötétedett, így csak egy km-t fogyasztottam belőle.  Maradt 4 reggelire. Ez volt a Rajna és a Duna vízválasztója. Innen pár km és elértem a Breg-et. Nevezetes pillanatok voltak, ugyanis mondhatni, hogy a Duna leánykori neve a Breg. Donaueschingennél hatol belé a Brigach, innentől Duna néven együtt folynak. Ekkor még csöppnyi patak, de ahogy telik múlik az idő, egyre gömbölyödik, sokasodik, míg Európa második legnagyobb folyama nem lesz.  Partját 100-300méter magas sziklák őrzik, némelyik tetején vár, kastély, kolostor.  Aszfaltozott út szerencsére ritkán akad, autóforgalom pedig nulla.  Nem mondhatom, hogy szerelem első látásra,  mert ez a kapcsolat már megérett. Valamiért mindig nőként tekintek a Dunára, így az újralátás örömét érzem és mégis más. Kicsit olyan,  mint visszamenni az időben és a szeretett személyt fiatalon látni. Itt még olyan fiatal a Duna,  hogy 4 másodperc alatt át lehet tekerni felette. De vannak helyek,  ahol híd nélkül is át lehet rajt menni. Egy sekély zúgónál hosszan néztem, ahogy a pisztrángok szikláról sziklára ugrálva haladtak az árral szemben.  Egyszerűen imádom ezt a táját. A Sváb-Alpok és a Felső -Duna völgye,  olyan fajgazdag területet szült, hogy minden természetbarát megtalálhatja a csodát. Sigmaringnél már egészen folyó formája lett a pataknak, de itt 1-2 napra búcsút intettem neki, ugyanis keresztül jöttem a Sváb-alpok Großer Heuberg vonulatán. Rengeteg emelkedő,  szinte nulla aszfalt,  csodaszép.  Sajnos az emelkedőkkel most sem vagyok jóban,  de a szépség kárpótol. Kicsit sietnem kellett,  így a nap utolsó harminc km-ét vonattal tettem meg. Tömegközlekedéssel,  urasan érkeztem Hechingenbe, ahol földim Szilveszter és gyönyörű családja él. Norvégiában Szilvesztertől nagy segítséget kaptam,  tőle van a téli hálózsákom. Este pedig gyermekkorom nagybetűs nőjével, Edittel is összefutottunk. Jó volt kicsit találkozni, beszélgetni velük. Ebben a hónapban 2300km-t sikerült tekernem, ez már sportosabb tempó, mint amit szeretek, de teljesen élveztem, néha ilyen is kell. Holnap (ma)pedig újra a Dunát követem. Innen már újra luxusutam lesz,  öt naponta szálláson leszek, a szélsőségesebb csövezésnek pár hónapra vége...

Rajna mentén és Elzászban

Csókolom
Mivel nem tudom tölteni a telefonom,  így írni sem igen tudok.  De tegnap este 12 nap után újra házban, Tündénél aludtam.
De ne rohanjak ennyire előre. Hamburg környékéről megcéloztam Hollandiát, de közben belebotlottam Szt. Arnoldba...mármint a róla elnevezett faluba. Majd elérkeztem a Rajnához és a bal partján megindultam délre. A Rajna alsó szakasza gyönyörű szép és hangulatos,  de számomra a több ezer bringás és gyalogos miatt élvezhetetlen. Ráadásul kb sátorozásra alkalmatlan, azért megoldottam mindig. Aztán ahogy feljebb haladtam változott a táj és beleszerettem a vidékbe. A rajnai szőlők, dombok, mosolygós emberek rendesen belopták magukat a szívembe. Majd Elzasz...sőt ELZASZ és a Vogézek. Hűvös völgyek, körülötte 6-800 méteres hegyek. Minden órára jut 1-1 kolostor vagy várrom.
Érdekességként megemlítem, hogy Elzászban német a hivatalos nyelv.  Strasbourgon meglepődtem, a büdös agglomeráció gyönyörű belvárost rejt. A parkok tömve fiatalokkal,  akik a híresebbnél híresebb épületeket festik, rajzolják.  A Donauradweggel ellentétben a Rajna menti kerékpárút nem lopta magát a szívembe. A táj igen, de az út nem. A német szakasz szinte kivétel nélkül közvetlenül a partot követi, de mellette végig zajos, büdös autóút van. Az elzászi szakaszon pedig fogalma sincs az embernek,  hogy valahol itt egy folyam. De van egy ritka kedves szakasza, mégpedig a Rhõnt és a Rajnát összekötő csatorna mentén. Karnyújtásnyira a tiszta víz, jobbról balról platánok. A halak,  nyulak egymástól centikre napoznak, megint egy kis csodavilág. A Vogézekbe tervezett kiruccanásra nem maradt időm, de egy seggel csak egy lovat (bicajt) lehet megülni. Nem szeretek ilyen tempóban haladni. Félő, hogy a 'rohanásban' sok kincs mellett elsuhanok.
Tegnap pedig Tündénél kb rekedtre beszéltem magam. Van mesélni valóm bőven. Sajnos ő alig jutott szóhoz,  pedig tudna mit mesélni,  hiszen túl van egy Pireneusok traverzen,  egy Budapest - Atlanti-óceán sétán, hogy csak a leghosszabbakat említsem.
Talán legközelebb szóhoz jut ő is. Úgyhogy most tiszta minden ruha, tele az akksi,  egész civilizált ember vagyok.
Bár lehet, hogy a szabad és a boldog jobb kifejezés.  Minden alkalommal úgy érzem,  hogy életem legszebb napjait élem. Néha ugyan becsúszik 1-1 hisztikriszti nap, bár mostanában inkább csak 1-2 óra. Egyik éjjel sikerült belázasodnom, majd hasmenés,  na másnap elég nehezen indult a móka. De délutánra kisütött a Nap, kívül és belül.  A napocska délelőtt és délután ugyan már nem a legerősebb, de a vizek még melegek, öröm pancsikolni bennük.
A kormánytáskán másfél hete kint van Tiki (Napisten), alternatív esővédelemnek eddig tökéletes.  Csak az az érdekes,  hogy a kutyusoknak valamiért nem tetszik és veszettül ugatják. A napok és kilométerek rohannak egymás után,  tuti volt tucatnyi érdekes dolog, de bevallom semmi sem jut eszembe,  így csak egy van hátra:
Csókolom

Újra bringán

Csókolom
Az utóbbi pár napban volt minden. Hideg is, meleg is.
Haldenben kaptam Zoliéktól a bringát,  majd betekertem Osloba. Itt nagy izgalmak közepett mentem a Kon-Tiki Múzeumokba. Akinek ez semmit sem mond, az olvassa el Thor Heyerdahl könyveit, életét. Számomra utam egy fénypontja volt ülni a hajója mellett és olvasni a könyvét. Minden érzékszervemmel éreztem.
Majd komppal át Dániába.
Ez az ország kicsit jobb volt,  mint idefelé, de még mindig nem a kedvencem.  Gyenge kis ráadásként még el is ütöttek. A rázó és az út széle közt szabályosan haladtam, szembejövő forgalom nulla,  de így is nekem tudott jönni.  Sem ő, sem a mögötte jövő két autó nem állt meg, hogy ugyanmár miért feküdtem le az út szélére. Szerencsére semmi gond,  egy doboz kakaó és egy táskaszakadás bánja csak, nekem kutya bajom.
Amúgy nagyon tipikus volt Dánián végig, hogy nem kerülnek ki, hanem csak elhaladnak mellettem, mintha ott sem lennék. Pedig két hatalmas piros táskával elég feltűnő vagyok...
De aztán, hogy szépítsen a helyzeten Jylland, mire megérkeztem Németországba, kisütött a nap.
Ragyogón, melegen és még mindig tart!
Flensburgban ámultam bámultam a rothadó fejű narkósok tömegén. Némelyiknek nem volt ép folt az arcán. Ez is egy arca a mai világnak. De másik arca, hogy itt már újra messziről integetnek az emberek.  Jönnek és mosolyogva beszélgetnek. Plusz az árak is olyan kedvezők, hogy le a kalappal.  Csak a gumikon 4-4e Ft-ot spóroltam az otthoni árakhoz képest.
És a már sokat emlegetett Fachwerk...mikor megláttam az első Fachwerkes házat (fagerendás, agyagos, vályogos) rájöttem,  hogy odaúton is megcsodáltam.  Csak akkor nem tudtam, hogy az az utolsó. Ilyen az élet, ritkán vagyunk tisztában azzal,  hogy lehet utoljára látunk valamit vagy valakit.
A német bringautak most is mesések. Pár napja azon az úton vagyok,  amin mentem.  Olyan jó látni az ismerős pontokat, szépségeket. Ami meglepő volt,  hogy Hamburgon csont nélkül átjöttem emlékezetből. Adélék most nem voltak itthon,  így 10 nap után barátaik Niki és Attila fogadott be egy éjszakára.  Végre tiszta minden cuccom,  jót beszélgettünk,  plusz olyan babot ettem,  hogy csak na. Köszönöm nekik,  nagyon jól esett minden.
A következő kb 1200km-es szakaszon megint csak nomádkodok.
Hétfőn pedig, ha minden jól megy,  már Hollandiában leszek. Nagyon nem szeretek gyorsan haladni, jobb megadni az útnak a nyugodt lassú tiszteletet,  de már kevés az idő és nagy kerülőt teszek, hát a napi távokat emeltem. Térdem szokás szerint vacakol, fenekem feltört, de a ragyogó meleg szó szerint dalra fakaszt...