El camino napló, július 21

2013.07.21. -71km-

Reggel 6-kor már a bringán ültem, így gyorsan a Le Grande Traversen voltam és úsztam egyet. 

 La Grande Motte-ben, banánzabálás energiaitallal. Innét még pár kilométer lassú bringaút, aztán a 62-es főúton már gyorsulok. Aigues-Mortesben szemeztem az egyik pénztáros csajszival, nagyon dögös teletetovált. A karján egy gramofonból kiröppenő kotta volt, felnyírt taraj, best Lidl pénztáros. Míg kajáltam ki is jött egy pillanatra, vártam még, hátha…  Majd két főút kereszteződésénél 2-3 órás siesta. Innen már csak 15 km a Camrgue Múzeum, de félúton megállok barackot enni. A múzeumhoz érve megállapítom, hogy minden zárva és nincs vizem, rohadtul szomjas vagyok. Találok egy kutat, de büdös a vize, mindegy  teának jó lesz. Majd jön egy lakókocsis pár, tőlük lejmolok 9dl vizet. Majd körüljárok a nemzeti parkban, láttam 14 flamingót és rengeteg mocsári madarat. A kerék egyelőre még bírja, de mintha nőtt volna a repedés. Hétfőn talán már Olaszország. 

El camino napló, július 20

2013.07.20. -70km-

A reggel szokásos, megérek felkelni. Vizes a hálózsák. Beszélek Erikával, eszek és indulás.

Viasban kis keverés, de szerencsére emlékszem a jó útra, így hamar megvan Agde. 

Onnantól bringaút Séte-ig. A plage maga a tökély, meleg a tenger. Bár gondolom nem annyira, mint szokott, mert csak én vagyok bent a vízben. Alapos fürdés, úszás után, kagylógyűjtés. Találtam egypár lyukasat, egyből felfűzhető. A mosdóban mosni is tudtam, szép az élet. 

Seté-ben, már nagyobb a tévedési faktor, de semmi pánik, figyelj a belső iránytűre és az árnyékodra. 

Seté után begyorsul a tempó, a méz átalakul energiává és újra a 612-esen suhanok. 

Montpellierben sok kaját vettem, ettem. Közben jött egy muzulmán, beszélgettünk, majd, mint valami csodabogarat bemutat a népes családjának: Hongroise Forrest Gump. Ezt is megéltem. 

Ráadásul utam második borulása is itt volt, kb két kilométerre az elsőtől.

 Majd megcélzom Maguelone-t. A bringaútról letérek egy útra, ami a szőlős tanyák közt tekereg. Találok egy kerítés nélküli telket. Gyors befekszem egy bokor alá és sötétedésig olvasok. Majd kijjebb jövök pár métert, így a hangyák már békén hagynak, helyettük a szúnyogok esznek. 

El camino napló, július 19

2013.07.19. - 67km-

Reggel nehezen indul a ’motor’. Az első 20 kilométer szenvedésnek tűnik, de a kilométeróra mást mutat, remélem én erősödtem és nem a műszer romlott el. Capestangban nagy zabálás és egy kis matekozás. Ha egy kajálás 2000kcal, akkor én 6-8 ezer kcal körül nyomok egy nap.

Elértem a legszelesebb részt, legalább is remélem, hogy ennél erősebb már nem lesz. Itt idefelé is szívtam, miért lenne máshogy visszafelé. Mindig szemből fúj… ez a titka. Ennyi erőkifejtéssel tegnap simán 80 km-t toltam. Ráadásul igazi vihar előtti hangulat van. Jönnek a már jól ismert városok és így törött abronccsal feltűnik, hogy baromi szarok a francia utak. De most itt vagyok újra a Vias melletti alvóhelyen. Most, hogy már kizöldült minden, még eldugottabb.  A városban disco volt és tűzijáték, hallgattam, nézetem és alvás…

Az orrom és a szép lányok

Egyszer voltam, hol nem voltam. Voltam egy Ljubljana nevezetű, roppant hangulatos városkában, ami fővárossága ellenére egészen élhető. Végig bringaút, széles zöldövezetes utcák, gyönyörű lányok. Na ez utóbbiak okozták a bajt. Mivel hajlékonyságom dacára, hajléktalan módban jártam arrafelé, minden cuccommal a hátamon bementem egy plázába. Ilyen helyeken szoktam fürdeni, mosni, mosogatni, szóval meleg vízzel érintkezni. Túl is voltam mindezeken, aminek egyenes következménye, hogy a vizes ruháktól kapott plusz súllyal, kb. 30-35 kg motyó volt a hátamon. Battyogok kifelé és csodák csodájára, mit lát két rövidlátó szemem? Két gyönyörű vörös leányzót. Tátottam a mafla pofámat rendesen, a forgó ajtó, meg nem vette figyelembe a sebességemet, én meg nem vettem figyelembe a fizikaórán tanultakat, mikor a kicsikocsi nekiütközik a falnak... Pont ugyanaz történt velem is, csak a kicsikocsinak, nincsen akkora orra, mint egy csőszkunyhó. Nekem van. Tehát, az orrom érintkezett a forgóajtó üvegfelületével. Majd a fizikai kísérlet átváltott biológiaivá. Milyen színe van a vérnek üvegen... Piros. A csajok nem mertek röhögni, mert tetemes mennyiségű vörös folyadék távozott belőlem pár másodpercen belül. Majd, hogy oldjam a feszültséget és vidámságot okozzak nekik, rázendítettem Joe Cocker örökzöld slágerére a You are so beautiful-ra. Hangulat oldva, nekem másnapra elállt a vérzésem, majd két hónap múlva, már nem is éreztem. Na, így tört el negyedszer az orrom...