Norvég móka összegzése?

Csókolom
Norvég utam célegyenesében vagyok.
Szeretném kicsit összegezni, de nem olyan egyszerű pár sorba önteni 102 napot.
Első pillanatban megszabadított az út az anyagi dolgoktól, csak hogy a következőben szeretettel töltve újakat adjon. Találkoztam régi barátommal és családjuk része lehettem kicsit. De találkoztam új emberekkel is,  akikre csak a legnagyobb szeretettel, barátsággal gondolhatok. Rengeteg önzetlen segítséget, szeretetet kaptam.
Ha ennyiből állt volna ez az ország,  már megérte volna.
De nem.
Eljutottam a sarkkörhöz és attól is északabbra, Európa legészakibb szárazföldi pontjáig.
Láttam,  ahogy a fák egyre kisebbek lettek,  majd helyüket felváltotta a sarkvidéki tundra zuzmótengere.
Kerülgettük egymást a rénszarvasokkal,  hófajdok riadtak fel lépteimtől. Aludtam olyan zuzmóágyon, hogy a legpuhább matrac sem érhet a nyomába.
Volt szerencsém beszélgetni a helyiekkel, fiatallal,  időssel, gazdaggal, szegénnyel.
A született norvégoknak sem fenékig tejfel az anyagi helyzete.
Vágyakozva néztem, hogy itt természetes, hogy a lányok csupa olyan dolgokat művelnek, amik ellenálhatatlá teszik őket számomra. Sziklát másznak, hegyibringáznak, nonstop túráznak, a természetben élnek. De sajnos láttam azt a mérhetetlen pazarlást is ami szöges ellentéte a környezettudatosságuknak és a zöldenergiának.
Meglepődtem, hogy mennyi szemét borítja az országot, komolyan még Magyarországon is kevesebb van.
Amiből viszont kevesebb van itt,  az a kultúra. Van négy nagyobb írójuk, pár zeneszerző, festő, ezzel kb ki is merült. Építészet egy két dolgot leszámítva nulla. Lehet ezzel vitatkozni,  ez csak a személyes véleményem,  ami mint tudjuk semmit sem jelent.  De ha azt nézzük,  hogy átléptem a 10000km- nyi utazást csak Norvégiában, hát elég sovány kulturális inger ért.
Pedig voltam múzeumokban, fesztiválokon.
De ha ilyen jellegű dolgokat nem is találtam, van ami ellensúlyozza.
Az a millió természeti csoda,  szépség, ami minden négyzetkilométerét betölti ennek az országnak!
Fjordok,  hegyek, völgyek,  erdők  mezők  tundra, hegyvidék,vízesések, gleccserek, folyók, szivárványok, éjféli napsütés, három órás naplemente, felhők az ember talpa alatt. Teljes csönd, mert olyan határtalan az észak , hogy tucatnyi kilóméterre még autó sincs nem, hogy ház.
Mikor úgy gondoltam,  hogy ennél szebb és jobb már nem lehet ,  akkor is csak egyre feljebb és feljebb ment az a láthatlan valami,  amit csak csodának hívok...
Hányszor bőgtem örömömben, mert már nem fért belém több.  Majd pillanatok múlva nevetve pörögve rohantam a hegyről. Egy -egy másodperc egy-egy élet.
Majd másnap jön az üresség, ami újra megtelik pici boldogságmorzsákkal, én meg mint valami hangya csak cipelem.
Ezek azok a morzsák ,  amik miatt fantasztikus érzés utazni.
Ahogy lecsupaszodok, leszarom a tudást, a külsőséget, a jót és a rosszat.  Fázom, éhes vagyok...kb ennyi gondolat,  a többi mellékes. Aztán kisüt a nap, eszek és ezek is megszünnek. Csak a világ marad.  A csoda!
Na jól eltévedtem, ennek most Norvégiáról kellene szólni.
De talán ennyi elég is...csodás ez az ország is. Nem csak egy maszat a földgömbön.
Köszönöm, hogy érezhettem, láthattam! Köszönöm azoknak a nagyszerű embereknek akik emelték utam fényét!
Nem kívánok mást nektek,  mint hogy érezzétek azt, amiben nekem volt (van)  részem. Higgyétek el,  nem rossz kívánság ez...
Csókolom

Prekestolen

Csókolom

Moldeből viharos tempóban leértem Stavanger mellé,  Lauvvikba. Ennek ugye sok jelentősége nincs,  de annak igen, hogy innen már csak egy (erőteljes) köpésre van egy jellegzetes kavics.
Ez a kavics a Prédikálószék névre hallgat,  tehát elértem a Prekestolent!
Ha valaki nem hallott még róla, akkor csak annyit róla, hogy tuti kis hely. A Lysefjord fölé nyúló sziklaalakzatról van szó, csodaszép kilátással.
Sajnos még mindig rosszul viselem a nagy tömeget túrázás közben,  hát itt volt benne részem.
Csak a sziklán kb 400 ember volt,  de a föl le mászkálók ezres nagyságrendet értek el. Szó szerint dugó volt a hegyen.
Pedig jó kis túra lenne.
Éjjelre páran fent maradtunk a hegyen,  csodaszép panorámás sátorhelyet találtam. Egy sziklafal pedig nem csak a viharos széltől óvott, hanem az oroszok idegesítő technójától is.
Tüzet is raktam, nem hiszem,  hogy lehetett volna még belepasszírozni bármit is a napba.
Másnap reggel lesétáltam a főútra és lestoppoltam a komphoz. Igazán jutányos áron sikerült átkompoznom Lysebotnbe, ahonnan újabb séta a Kjeraghoz. Ez pedig egy beszorult tojás alakú kavics.  Bitang hideg szél és eső volt,  nulla kilátással, így sokat nem foglalkoztam a Kjeraggal, inkább mentem tovább.  Délnyugat -Norvégiában sátrazni nagyon laktató tud lenni,  hiszen bárhova lövöm a házam, 2-5 féle áfonyával tömhetem a bendőmet. Legpofátlanabb dolog, mikor konkrét a sátorban fekve szedek két maréknyit. Élni tudni kell.
Lassan viszont véget ér norvég mókázásom. Vasárnap elbúcsúzom a Vámosi familiától, majd Gáboréktól is. Hétfőn már Haldenbe málházom azt a bringát,  amit Karosi Zoltán ad.
Csodás időszakon vagyok túl. Millió apró és hatalmas szépség. Sok segítőkész ember...De ez már egy másik bejegyzés...

...laza sátorhely...

Lysefjord

Prekestolen, avagy a Prédikálószék

Skei, Geiranger, Trollstigvegen

Csókolom 
Talán életem leghosszabb és legjobb hetén vagyok túl. Nincs kifejezetten oka, egyszerűen úgy volt tökéletes,  ahogy volt.
Hétfőn elbúcsúztam Hajnitól és Csabitól, majd a negyedik autó már fel is vett, így volt szerencsém látni a Bøyabreen -gleccsert, majd Skeiben  hangulatos tavacska fogadott. Mintha ez még nem lett volna elég, a következő kocsiba beszállva bemutatkoztunk egymásnak a sofőrrel,  Gábor...naná, hogy magyar.
Ugyanott dolgozik, mint Ferenc és Viktor,  akikhez éppen igyekeztem. Sajnos túl hamar megérkeztünk célomhoz, így búcsút intettünk egymásnak. 
Mivel ritkán tudom tölteni a telefonom,  így kevés alkalommal tudok zenét hallgatni.  De amikor lehet, akkor viszont teljesen bele tudok merülni. Alig két óra hosszat hallgattam ugyanazt a dalt és teljesen elrepített (dropkick murphys - rose tattoo) . Hátizsákkal a hátamon pörögve, táncolva, énekelve tomboltam. A szabadság olyan fokú szintjén voltam,  mint soha. Semmi sem létezett, mégis minden és mindenki bennem volt. Egyszerre voltam határtalanul nyugodt és pattanásig feszített energiabomba. Egyszerűen csak jó élni. Anélkül, hogy agyalnék rajt, hogy miért jó vagy miért rossz. Csak élni. A tombolást olykor némi örömbőgéssel váltottam fel.
Nagyon kifáradtam ennyi érzéstől, így bevackoltam magam egy pékség melletti bozótosba, harmadszor csöveztem ott, igazán otthonos már. Éjjel pedig Ferenc útjához csatlakoztam és reggel pedig már újra Moldeben voltam.  Kimatekoztam, hogy az elmúlt 75 órából 9-et töltöttem alvással, kissé éreztem is. Sajnos Viktornak dolgozni kellett, így nagy bandázás nem volt,  majd Ferenc adott kölcsön egy....BRINGÁT, nagyon köszönöm nekik itt is.
Így bringával mehettem végig a 63-as úton. Hellesyltben a stadion lelátóján aludtam,  majd Geirangerbe komppal mentem. Itt elég zavaró volt az ázsiaiak nyüzsgése. Induláskor üvöltözve fotózták egymást és magukat, de öt perc múlva kuss volt és már csak a telefonjukat nyomkodták.
Inkább otthagytam őket és felmentem a legfelső szintre, ahol meglepetésemre egyedül voltam végig. A kora reggeli fények varázslatosan festették a sziklákat, vízeséseket. Geiranger pedig...egy kis ékszerdoboz. Aznap úgy voltam vele,  hogy életem legszebb helye,  de ülepedés után ez mindig változik. De tény, hogy még Norvégiában is kiemelkedő szépségű. Amin meglepődtem, hogy alig látni bringást, pedig a 63-as út tipikusan az ahol végig kell tekerni egyszer, ha másért nem,  a Trollstigvegen miatt. Aki teheti induljon és lássa! 
Miután kigyönyörködtem magam,  tele lettem a világgal, Józsi összeszedett így kocsival jöttünk Moldeba. Este szallonnát sütöttünk,  amit sűrűn öblítettünk pálinkával. Mintegy csúcsdíszként a csodás hétre...
Nagyon köszönöm azoknak, akik segítették, hogy ezeket átéljem.
Dalmi Viktornak meg külön köszönöm azt a tiszta,  önzetlen barátságot, amivel ismeretlenként megajándékozott.
Kívánom,  hogy mindenkinek legyen egyszer egy ennyire tökéletes hete.
Ha semmi más nem történt volna ezen az úton, csak ez, akkor is megérte volna elindulni. 
Csókolom

Elraboltak, Sognefjord, fókamóka...

Csókolom
Nagy sokára elkészültem a munkával,  így újra indul a móka. A tervem az volt,hogy nézelődés és csavargás nélkül gyorsan vissza megyek Moldéig (ott hagytam abba a túrázást) és onnan kezdve járom be a fjordokat, hegyeket.
Este összeraktam a cuccot, ilyen könnyű zsákkal mindjárt más a helyzet...
Reggel már jó időben indultunk Stavangerbe. A többes szám Ákosra vonatkozik , fuvarozik és csodálatos pacalt készít (nem egyszerre).
Stavangertől északra szálltam ki, naná, hogy esik az eső.
De a már már megszokott norvég villámgyors stoppolásnak köszönhetően, még a kabátom sem ázott át és már robogtunk is Bergen felé. Bergen előtt megállt egy szőkeség és elrabolt. A szokástól eltérően nem a szívemet, az már kezd ellenállóvá válni,  hanem cakkumpakk. A szitu az volt,  hogy én mentem volna Ålesund felé, tehát északra, ő meg közölte, hogy nem is arrafelé megy,  de szívesen elvisz magával. Térképen megnéztem, gyönyörű helyen van,  hát csapassuk. Dobott egy jobbra kanyart és mentünk északnyugatra. Közben volt egy kétórás szünet, takarított egyet, én meg megterveztem az útvonalam, ami még aznap megváltozott. Nem véletlenül nem szokásom tervezni.
Lényeg, hogy a Tvindefoss vízesést érintve, elérkeztünk Flåmba. Gyönyörű hegyek ölelik körbe a fjordot, tucatnyi vízesés adja a háttérmorajt, ilyen környezetben szűrcsöltünk egy esti kávét. Hab a tortán,  hogy még a kültéri fűtést is bekapcsolták nekünk és akkor... elúszott előttünk két fóka.
Hihetetlen élmény volt,  talán eddigi életem leghangulatosabb kávézása. Majd kihasználva, hogy van még 2-3 óra sötétedésig, megcéloztam a hegyeket,  hátha találok valami jó kilátópontot. Az sajnos nem jött össze,  mivel teljesen mindegy volt a helyszín,  földig értek a felhők. Sajnos ez igaz norvég utamra kb 80%-ban. De még így is csodaszép volt. Közben kezdett sötétedni, de csak nem találtam annyi sík terepet,  ahol elférne a sátram. Utolsó percekben végre volt egy 3x1 méteres vízszintes placc, próbáltam sátrat állítani, csak a sátor nem akarta, ugyanis új sátram nem akar dolgozni sziklán.
De mivel életem legvédettebb vackán voltam, nem zavart( 3 oldalról és fentről szikla védett, a negyedik oldalon pedig egy fenyő hajtás).
Hajnalban felébredtem, majd megnéztem az órát és ámultam, hogy lassan a délelőtt is elfogy,  nemhogy a hajnal.
Találtam pár szem málnát, gyors lelegeltem, majd egy csodás folyót követve visszamentem Flåmba. Itt egy igazán vikingszagú sörözővel szemeztem jó ideig,  de csak kívülről. Nagy túristamágnese még Flåmnak a vasútja (Flåmsbana), itt döbbenetes kép fogadott, ilyen koncentrátumban max Kínában lehet ázsiai arcokat látni.
Majd továbbálltam és átstoppoltam bolygónk leghosszabb alagútján. Egy kis extra volt benne,  5-6 km-enként díszkivilágítás volt bent, mintha csak egy jégbarlangban lennénk.
Egyiknél tucatnyi Lamborghinit és Ferrarit fotóztak, ez Norvégia. Majd elérkeztem Sogndalba, ahova két hét múlva szerettem volna. Gyors jeleztem Hajniéknak, hogy itt vagyok,  gondoltam beköszönök és nem is zavarom őket. De megint csak mázlim volt, nagyon cukkerek, vendégül látnak és együtt kirándultunk, csodáltuk meg a Sognefjordot és két igazán norvég ízzel is megismertettek. Egyik a  gamalost,  ami egy igazán érett sajtkülönlegesség. Barna, szivacsos , számomra csípős és édes ízzel. Szederlekvárral igazi csemege.
Másik pedig a Pinnekjøtt,  amit a norvégok kifejezetten karácsonykor esznek.  Ez pedig szárított sózott bárányborda, farudakon párolva...fenséges. Mint mindig most is bebizonyosodott, hogy a szerencse gyermeke vagyok és itt nem az ételekre gondolok, hanem arra hogy egy békés, szeretetteljes család,  egy pillanat alatt régi barátként kezel és engedik  hogy kis időre velük lehessek. Szó, ami szó  nagyon megtisztelő ez számomra.
Tehát újra 100%-on az út,  és ma végre nem is esett az eső...

Sognefjord

Ilyen védett helyen nem sokszor aludtam 

Sira...

Laerdal

Turistamágnes söröző Flåmban

Elraboltak, Sognefjord, fókamóka...

Csókolom
Nagy sokára elkészültem a munkával,  így újra indul a móka. A tervem az volt,hogy nézelődés és csavargás nélkül gyorsan vissza megyek Moldéig (ott hagytam abba a túrázást) és onnan kezdve járom be a fjordokat, hegyeket.
Este összeraktam a cuccot, ilyen könnyű zsákkal mindjárt más a helyzet...
Reggel már jó időben indultunk Stavangerbe. A többes szám Ákosra vonatkozik , fuvarozik és csodálatos pacalt készít (nem egyszerre).
Stavangertől északra szálltam ki, naná, hogy esik az eső.
De a már már megszokott norvég villámgyors stoppolásnak köszönhetően, még a kabátom sem ázott át és már robogtunk is Bergen felé. Bergen előtt megállt egy szőkeség és elrabolt. A szokástól eltérően nem a szívemet, az már kezd ellenállóvá válni,  hanem cakkumpakk. A szitu az volt,  hogy én mentem volna Ålesund felé, tehát északra, ő meg közölte, hogy nem is arrafelé megy,  de szívesen elvisz magával. Térképen megnéztem, gyönyörű helyen van,  hát csapassuk. Dobott egy jobbra kanyart és mentünk északnyugatra. Közben volt egy kétórás szünet, takarított egyet, én meg megterveztem az útvonalam, ami még aznap megváltozott. Nem véletlenül nem szokásom tervezni.
Lényeg, hogy a Tvindefoss vízesést érintve, elérkeztünk Flåmba. Gyönyörű hegyek ölelik körbe a fjordot, tucatnyi vízesés adja a háttérmorajt, ilyen környezetben szűrcsöltünk egy esti kávét. Hab a tortán,  hogy még a kültéri fűtést is bekapcsolták nekünk és akkor... elúszott előttünk két fóka.
Hihetetlen élmény volt,  talán eddigi életem leghangulatosabb kávézása. Majd kihasználva, hogy van még 2-3 óra sötétedésig, megcéloztam a hegyeket,  hátha találok valami jó kilátópontot. Az sajnos nem jött össze,  mivel teljesen mindegy volt a helyszín,  földig értek a felhők. Sajnos ez igaz norvég utamra kb 80%-ban. De még így is csodaszép volt. Közben kezdett sötétedni, de csak nem találtam annyi sík terepet,  ahol elférne a sátram. Utolsó percekben végre volt egy 3x1 méteres vízszintes placc, próbáltam sátrat állítani, csak a sátor nem akarta, ugyanis új sátram nem akar dolgozni sziklán.
De mivel életem legvédettebb vackán voltam, nem zavart( 3 oldalról és fentről szikla védett, a negyedik oldalon pedig egy fenyő hajtás).
Hajnalban felébredtem, majd megnéztem az órát és ámultam, hogy lassan a délelőtt is elfogy,  nemhogy a hajnal.
Találtam pár szem málnát, gyors lelegeltem, majd egy csodás folyót követve visszamentem Flåmba. Itt egy igazán vikingszagú sörözővel szemeztem jó ideig,  de csak kívülről. Nagy túristamágnese még Flåmnak a vasútja (Flåmsbana), itt döbbenetes kép fogadott, ilyen koncentrátumban max Kínában lehet ázsiai arcokat látni.
Majd továbbálltam és átstoppoltam bolygónk leghosszabb alagútján. Egy kis extra volt benne,  5-6 km-enként díszkivilágítás volt bent, mintha csak egy jégbarlangban lennénk.
Egyiknél tucatnyi Lamborghinit és Ferrarit fotóztak, ez Norvégia. Majd elérkeztem Sogndalba, ahova két hét múlva szerettem volna. Gyors jeleztem Hajniéknak, hogy itt vagyok,  gondoltam beköszönök és nem is zavarom őket. De megint csak mázlim volt, nagyon cukkerek, vendégül látnak és együtt kirándultunk, csodáltuk meg a Sognefjordot és két igazán norvég ízzel is megismertettek. Egyik a  gamalost,  ami egy igazán érett sajtkülönlegesség. Barna, szivacsos , számomra csípős és édes ízzel. Szederlekvárral igazi csemege.
Másik pedig a Pinnekjøtt,  amit a norvégok kifejezetten karácsonykor esznek.  Ez pedig szárított sózott bárányborda, farudakon párolva...fenséges. Mint mindig most is bebizonyosodott, hogy a szerencse gyermeke vagyok és itt nem az ételekre gondolok, hanem arra hogy egy békés, szeretetteljes család,  egy pillanat alatt régi barátként kezel és engedik  hogy kis időre velük lehessek. Szó, ami szó  nagyon megtisztelő ez számomra.
Tehát újra 100%-on az út,  és ma végre nem is esett az eső...

Sognefjord

Ilyen védett helyen nem sokszor aludtam 

Sira...

Laerdal

Turistamágnes söröző Flåmban

Merengés Norvégiáról, Sira

Csókolom

Lehet feltűnt, hogy az utóbbi időben nem volt kedvem írogatni.  Annyi inger ért, annyi csodás tájjal, emberrel találkoztam,  hogy már pukkadtam tőle.
Most van egy kis idő ülepíteni a dolgokat.
Kaptam egy munkát, kb egy hét lenne,  de mivel szinte mindig esik,  így nem haladok vele. De három hetem van rá, fedél alatt vagyok,  minden nap eszek, hát nem izgulok.
118 napja indultam,  ezalatt kb 9000km-t tettem meg. Javarészt stoppolva, de azért bringán is volt pár km.
Újra bebizonyosodott számomra,  hogy kevés jobb dolog létezhet, mint úton lenni. Bár nem minden nap felhőtlen, de szerencsére idén (eddig) nem fogytam le 55 kilóra. Inkább azzal szívtam,  hogy nem volt megfelelő ruházatom. Indulásomkor nővérem szeretett volna valamit adni, de bátran mertem mondani,  hogy mindenem megvan.  Aztán az erre vonatkozó cuccokat elcsórták. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágott gyomorszájon a dolog. Majd ahogy csökkent a hőmérséklet és erősödött az eső és szél,  egyre jobban feltűnt, hogy bizony nem annyira lényegtelen a jó felszerelés,  mint gondoltam. De annyi segítséget,  szeretetet kaptam, hogy az mindenért kárpótolt.  És akkor ott vannak a szépségek...Lofoten,  Magerøya, Rondane, hogy csak hármat említsek. De Észak talán minden nap adott 1-1 szivárványt is. Volt, hogy egyszerre kettőt is láttam.
Plusz a fjordok,  a hangás puszták, a zuzmókkal borított hegyek, a ezerszám zúgó vízesések, a rénszarvasok, az esti tüzek illata a tópartokon, a gyönyörű norvég nők, az örök nappal, az eddigi életem legfinomabb gleccservize, az órákig tartó naplekelte(a naplekelte olyan jelenség,  amikor a naplemente sötétség nélkül közvetlenül napfelkeltébe megy át. Szótárban ne keressétek)...megannyi csodás pillanatok összessége.
Furcsa,  az esőkre, hidegre már alig emlékszem,  koncenrálnom kell, hogy fel tudjam idézni a kellemetlenségeket.
De inkább arra koncentrálok, hogy teletömjem magam áfonyával. Tonna számra van a dombokon és órák hosszat lehet enni (és természetesen szedni).
A Sirdalsvatnet is bővelkedik termésben, csodaszép sebes pisztrángokat lehet belőle kifogni. De, hogy mi a fene az Sirdalsvatnet?  Egy csodás tavacska, Dél-Norvégiában, ami a Sira-folyóval kötődik a Lundevatnethez. Ez azért fontos,  mert ez a csöpp Sira, a maga 2 km-ével, előlépett második kedvenc folyómmá. (A Duna azért még mindig a Duna...)
Május végén jártam itt, már akkor elvarázsolt,  de álmomban sem gondoltam,  hogy hetekig fogok a partján élni. Rengeteg érzés, érzelem, hála, szeretet...mind annak köszönhető,  hogy útra keltem. Jó lenne, ha egyszer mindenki kipróbálná, megélné.
De, hogy sirai hetek alatt se feledkezzek meg az alapítványról, kérlek titeket,  ha tehetitek támogassátok őket.
Járom és látom a világot,
Kérlek titeket,  ha anyagi helyzetetek megengedi, támogassátok az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábort, hogy ők is láthassák azt a csodát,  amit ÉLETNEK hívnak!
Támogatás :
http://farkasarnoldvandor.blogspot.com/2016/03/tamogatas.html