Csókolom
Talán életem leghosszabb és legjobb hetén vagyok túl. Nincs kifejezetten oka, egyszerűen úgy volt tökéletes, ahogy volt.
Hétfőn elbúcsúztam Hajnitól és Csabitól, majd a negyedik autó már fel is vett, így volt szerencsém látni a Bøyabreen -gleccsert, majd Skeiben hangulatos tavacska fogadott. Mintha ez még nem lett volna elég, a következő kocsiba beszállva bemutatkoztunk egymásnak a sofőrrel, Gábor...naná, hogy magyar.
Ugyanott dolgozik, mint Ferenc és Viktor, akikhez éppen igyekeztem. Sajnos túl hamar megérkeztünk célomhoz, így búcsút intettünk egymásnak.
Mivel ritkán tudom tölteni a telefonom, így kevés alkalommal tudok zenét hallgatni. De amikor lehet, akkor viszont teljesen bele tudok merülni. Alig két óra hosszat hallgattam ugyanazt a dalt és teljesen elrepített (dropkick murphys - rose tattoo) . Hátizsákkal a hátamon pörögve, táncolva, énekelve tomboltam. A szabadság olyan fokú szintjén voltam, mint soha. Semmi sem létezett, mégis minden és mindenki bennem volt. Egyszerre voltam határtalanul nyugodt és pattanásig feszített energiabomba. Egyszerűen csak jó élni. Anélkül, hogy agyalnék rajt, hogy miért jó vagy miért rossz. Csak élni. A tombolást olykor némi örömbőgéssel váltottam fel.
Nagyon kifáradtam ennyi érzéstől, így bevackoltam magam egy pékség melletti bozótosba, harmadszor csöveztem ott, igazán otthonos már. Éjjel pedig Ferenc útjához csatlakoztam és reggel pedig már újra Moldeben voltam. Kimatekoztam, hogy az elmúlt 75 órából 9-et töltöttem alvással, kissé éreztem is. Sajnos Viktornak dolgozni kellett, így nagy bandázás nem volt, majd Ferenc adott kölcsön egy....BRINGÁT, nagyon köszönöm nekik itt is.
Így bringával mehettem végig a 63-as úton. Hellesyltben a stadion lelátóján aludtam, majd Geirangerbe komppal mentem. Itt elég zavaró volt az ázsiaiak nyüzsgése. Induláskor üvöltözve fotózták egymást és magukat, de öt perc múlva kuss volt és már csak a telefonjukat nyomkodták.
Inkább otthagytam őket és felmentem a legfelső szintre, ahol meglepetésemre egyedül voltam végig. A kora reggeli fények varázslatosan festették a sziklákat, vízeséseket. Geiranger pedig...egy kis ékszerdoboz. Aznap úgy voltam vele, hogy életem legszebb helye, de ülepedés után ez mindig változik. De tény, hogy még Norvégiában is kiemelkedő szépségű. Amin meglepődtem, hogy alig látni bringást, pedig a 63-as út tipikusan az ahol végig kell tekerni egyszer, ha másért nem, a Trollstigvegen miatt. Aki teheti induljon és lássa!
Miután kigyönyörködtem magam, tele lettem a világgal, Józsi összeszedett így kocsival jöttünk Moldeba. Este szallonnát sütöttünk, amit sűrűn öblítettünk pálinkával. Mintegy csúcsdíszként a csodás hétre...
Nagyon köszönöm azoknak, akik segítették, hogy ezeket átéljem.
Dalmi Viktornak meg külön köszönöm azt a tiszta, önzetlen barátságot, amivel ismeretlenként megajándékozott.
Kívánom, hogy mindenkinek legyen egyszer egy ennyire tökéletes hete.
Ha semmi más nem történt volna ezen az úton, csak ez, akkor is megérte volna elindulni.
Csókolom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése