“A szellem hajója az égből indult,
örök törvényeket hoz magával.
Aki fedélzetén szolgál,
nem alkuszik a valósággal”
(zalaszántói ‘kapuvers’)
Kihasználva, hogy teremtettem magamnak egy "hosszú hétvégét", ellátogattam a Keszthelyi-hegység egy forgalmasabb területére. Célom a Zalaszántó melletti Világosváron lévő Béke-sztúpa volt.
Hévízig tömegközlekedéssel mentem, majd a jól ismert kék jelzést követtem. A Gyöngyösi csárdáig verőfényes napsütés volt, de ahogy ment le a nap, egyre csípősebb lett a levegő. Reziben a kéktúrázók közt közismert 021.sz.italboltban, kicsit pihentem, ettem, ittam. A kelleténél hosszabbra nyúlt pihenő eredménye az lett, hogy a Rezi várba menő közel 4 kilométeres út, majdnem kifogott rajtam. De szerencsém volt, pont sötétedésre felértem.
Gyors sátorállítás után, fejlámpás felfedező utat tettem a váron belül. Egy elhagyott, romos várban egyedül aludni, beindítja az ember fantáziáját, főleg ha az Egri csillagokon és a Tenkes kapitányán szocializálódott az illető. Bár fura módon álmomban, már csak a várhölgy maradt... hiába éhes disznó, makkal álmodik.
A sátor állításnál három verzió volt. Vagy nem állítok sátrat és egy faasztalon alszom, vagy felállítom a sátrat rendesen, külső-belső réteget egyaránt. Ezt a verziót kedvelem legkevésbé, mégpedig a párásodás miatt. Így a harmadik variáns maradt, az arany középút, csak a belsőt állítottam fel. Ezáltal védve voltam a rovaroktól és melegebb is volt, mintha csak a szabadban aludtam volna. El is kellett ez a pici plusz, mivel ez volt az első fagypont alatti éjszaka. Reggel -1 fokot mutatott az egyik öreg hőmérője.
Reggel nagy köd és pára fogadott, de mivel fölötte voltam, így azért 5-10 km-es panoráma volt előttem.
Be is céloztam a sztúpát és megindultam toronyiránt. A Rezi-hegy valójában egy dombocska, de a sziklákon fekvő nyálkás levelek, azért tudnak csúszni. Az erdőben el is tévesztettem szem elől a sztúpa csúcsát, de időm volt bőven, így nem is foglalkoztam vele. Annál inkább a virágzó érdekességekkel, láttam szártalan kankalint, kamillát, harangvirágot. Tehát 500 méteren belül tavasz, nyár és ősz virágait.
Majd láttam a romlás virágait is, mikor elértem a katonai kiképzőbázist.
Bizarr csönd volt a szétlopott, málladozó betontömbök közt. Az egyik kapuoszlop mellett szakadt, mohás, rothadó surranó állt a fűben. Mint egy dísztelen emlékhelye az egykor virágzó létesítménynek.
A fényképezőgép lemerült, így ez is csak agyam egy zugában rögzült.
A katonai bázis mellett mára már természetvédelmi terület van, de ez sok embert nem zavar, egymás mellett sorakoznak az illegális szemétlerakók.
Zalaszántón irány a bolt, nagyon finom bordás kiflit árulnak. Csodával határos módon az elemek is eszembe jutottak, így pár kép is készülhet az út további részén. A boltossal hamar szóba elegyedek, szidja azokat, akik hagyták szétlopni a kiképző bázist. Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik volt nagyobb bűn, lopni vagy lopni hagyni. Talán egyenértékű... Így talán 1-2 környékbeli ház alapjában tovább élnek a téglák, mert amúgy csak pusztulnának.
Pedig milyen jó turistaház vagy bármi más lehetett volna ott. Kár érte.
Inkább búcsúzom, felkapom a zsákot és felkocogok a sztúpához.
Egyedül lenni egy ilyen helyen, nagyon nyugalmas tud lenni. Hiába van szombat, csak a csend és a béke van odafenn. Délig összesen egy pár jön fel az árusokon kívül. Utána kezdenek szállingózni az újdonságra vágyó gépkocsis kirándulók. Próbálgatják, hogy kell viselkedni, mit is kell csinálni egy buddhista szentélynél.
Szerintem semmit. Én legalábbis azt teszem. Csak ülök, lélegzem, létezem.
Aztán a csontig hatoló szél visszabillent a valóságba, 20 órája nem ettem, most pótolom.
Jól esik testemnek lelkemnek, ugyanis útközben szedtem csipkebogyót. Édes, cukros, puha, mint a lekvár.
Találtam még paprikát is a feltépett bokrokon, igazi méregerős finomságokat mentettem meg az enyészettől.
És úgy éreztem tele vagyok. Nem a hasam, hanem ÉN vagyok tele. A három naposra tervezett szabadságból, kettő is jól lakatott. Így összeszedtem magam és irány az a világ, ahova újra és újra visszatérek, hogy újra és újra otthagyjam. Egy mini körforgás önmagamban, szeretem, még ha néha nehéz is meglátni benne az egyensúlyt. Pedig ott van.
(Zalaszántó 2014.11.22.)
 |
| Betyársírok a Gyöngyösi csárdánál |
 |
| újra a kéken |
 |
| Sál, sapka - így alszanak a hülye gyerekek sátorban. |
 |
| Kilátás az 'ágyamból'. A különálló fehér pötty, a Béke-sztúpa |
 |
| szintúgy 'ágyból' |
 |
| no comment |
 |
| béke ebéd a Béke-sztúpánál |
