Ha már ennyien olvassátok a blogot, úgy érzem illendő leírnom, hogy mi köré is épül az életem. Illetve igyekszem megválaszolni a leggyakoribb kérdéseket is.
Egy mondattal megfogalmazva a jelenemet:
Észre vettem, hogy szabad vagyok.
Kb. ennyi történt. A többi, csak ennek hozománya.
Feladtam egy jól jövedelmező állást, a kényelmes és tápláló
"civilizált" életet. Lecseréltem őket egy szabadabb életformára, időszakos vándor lettem.
Két eddigi utamról írnék pár sort, ízelítőnek, akit jobban érdekel, megtalálhat és szívesen mesélek órák hosszat (csak győzze hallgatni)
-2013- 126 nap és 6230km - (El) Camino de Santiago
Volt 442euróm és határtalan vágyam, hogy világgá menjek.
Nem volt semmi ok, nem kerestem semmit, nem volt vele célom. Pusztán az Út miatt indultam.
A tervem annyi volt, hogy szülői házból, (Nagykanizsáról) nekivágok az Atlanti- óceán melletti Fisterraba vezető Szent Jakab zarándokútnak, majd ugyanez vissza.
Így felpattantam a felbecsülhetetlen korú, bizományiban vásárolt bringámra, felgumipókoztam a hátizsákomat és uccuneki.
Átpedáloztam a magyar, horvát, szlovén, olasz, monacoi és francia határokon. Közben olyan csodákat láthattam, mint az Alpok, Pó- síkság, Appenninek, Riviéra és a Pireneusok.
Se szeri, se száma, nem volt a folyóknak, patakoknak, domboknak. Az olasz közvetlenség örökre beköltözött a szívembe. Mielőtt megérkeztem Spanyolországba, (na jó, Navarrába) leraktam a bringát és bakancsot húztam. Pár nap (44) séta és pár település érintésével megérkeztem a világvégére (sőt, a világ végére), a galliciai Fisterraba. Visszafelé a felfedezések öröme helyett, a már bejárt út ismerős arcát választottam.
Nem volt az a tipikus könyvbe illő kalandos út, bár millió dolog történt.
Voltam szerelmes, tört csontom, majdnem megfagytam, kéregettem, kukáztam, fogytam 25 kilót, megbántam bűneimet, többet tanultam, mint eddigi életemben. Megismertem az egész világot átjáró szeretetet, a gondoskodást, a félelem nélküli életet és azt a szabadságot, amiről azt hisszük, csak a regényekben létezik.
Aludtam kriptában, narancsligetben, padon és pad alatt, iskolák padlóján, egyházi szállásokon, jeges talajon, mocsaras réten, dübörgő autópálya mentén és duruzsoló tengerparton. Beszélgettem a kíváncsi helyiekkel, örültem a szavaiknak, a belőlük áradó szeretetnek, segítőkészségnek (még, ha nem is mindig értettem a nyelvüket).
Találkoztam hozzám hasonló csavargókkal, zarándokokkal, vándorokkal, utazókkal öt kontinensről. Örömömben bőgtem az Appenninekben, nevettem a Pireneusokban.
Több, mint 100 napig egyedül voltam és mégis mellettem volt mindenki.
-2014- 113nap és 2600km
Elhatároztam, hogy végigjárom Magyarország legszebb helyeit, erre legalkalmasabb a Másfélmillió lépés című sorozatból hírhedté vált Kéktúra.
Illetve annak nagytestvére,a Kék-kör.
Egy távoli ismerős lett volna a társam, de még időben visszalépett, így volt időm meghirdetni, hogy túratársat keresek. Jelentkeztek is sokan és hála az egész világot mozgató erőnek, két gyémántot is találtam, Nikit és állandó tettestársamat, Ádámot.
Április elején neki is vágtunk. Mindenkinek mást hozott ez az út, mindenkinek más lett a kedvence. Nálam a bajóti Öreg-kő lett az etalon, de a bakonynánai Római-fürdő is toplistás. A tavalyi rengeteg jóság után kíváncsi voltam, milyen a hangulat, a segítőkészség nálunk magyaroknál. Jelentem alásan, változó, de pozitív.
Bár szerencsére nem szorultam konkrét segítségre, azért pár potya kaja nagyon jól jött.
Nem kértünk, de kaptunk. Zsadányban Hajni reggelivel várt minket, Szilvásváradon svédasztal, Borsfán disznósajtos részegedés Lajossal és Bibitácsival (leánykori nevén: Tibibácsi).
De említhetem még Petit is, aki befizetett minket egy panzióba vagy a tucatnyi alföldi embert, aki 1-1 sörrel koronázta a napunkat. És ők, még csak az ismeretlen ismerősök. Ádám anyukáját minimum a pólónkra kellett volna kiírnunk, mint fő szponzor.
Ezek segítettek minket tovább menni. Bár sok segítség nem kellett, csak a lustaságunk hátráltatott. Hiszen az időjárás viszontagságai, inkább gyorsítottak a tempón. Kaptunk jó sok esőt, ködöt, sarat, amin jobb gyorsan túlesni. Az első hónapban, nem igen volt rajtunk száraz bakancs. Mivel szállásra nem volt pénzünk, így pár alkalmat leszámítva sátraztunk, ott meg nem igen szárad a cucc.
Az Alföldön a tűző nap miatt siettünk, hajnalban keltünk, délben aludtunk a parkok fái alatt.
A román határ közelében ezért kísérgettek minket a polgárőrök, igazoltattak a rendőrök.
Fürödni csak különféle alternatívákkal tudtunk, így idén sem kapjuk meg a legigényesebb vándor díjat. Közben gyűltek az igazolófüzetben a pecsétek, amelyek pár ezer forintért cserében igazolnák, hogy megjártuk az utat. Nekem inkább marad az emlékezés, nem az igazolás.
 |
| Ádám, Niki, Arnold |
Ami meg a gyakori kérdéseket illeti:
Mennyiből?
Amennyi van.
Tavaly 135.000Ft volt, idén 240.000Ft.
Ez 4-5 hónapra, kaja, néha szállás.
De ebbe kell, hogy beleférjen az esetlegesen szükséges gyógyszer, alkatrész a bicajra, új bakancs, zokni, ilyenek. Szóval vagy marha sok pénz kell, vagy leadni az igényeket.
Tavaly speciel rizsen kívül alig ettem mást (le is fogytam 55 kilóra). Idén is volt olyan szakasz az Alföldön, hogy a táplálékom jelentős részét az út mentén termő ringló adta.
Miből futja?
Ami a munkát illeti, (majdnem) bármit elvállalok. Dolgoztam már kertészetben, építkezésen, gipszkartonoztam, villanyt szereltem, voltam eladó, halász, direktmarketinges, stb.
Jelenlegi életmódom nem engedi meg, hogy fix munkahelyet vállaljak, de szerencsére akiknél eddig dolgoztam szívesen látnak mindig.
Honnan van időd?
Akartam, hogy legyen.
Miért?
Ezt szeretem. Nincs tévém, rádióm, nem olvasok újságot, híreket. Mindezek nem érdekelnek, de feltekerni egy combosabb emelkedőn és egyszerre látni a Pó- síkságot, az Azúr- tengert és a havas hegycsúcsokat, az számomra a minden.
Lehet, hogy lesz olyan szituáció útjaim során amiből nem kerülök ki élve, de még ezt figyelembe véve is megéri. Több, mint egy évet már sátorban töltöttem, sokszor még az sincs a fejem felett. Nem a legkényelmesebb, de majdnem mindig kárpótol a táj szépsége. Meg a szabadság, hogy oda megyek, ahová csak szeretnék.
Tervek?
Vannak. Kevés egy élet arra amiket látni szeretnék, hát ki kell használnom, meg kell becsülnöm minden pillanatot.
De a túrán felül is vannak tervek. Megvannak a magam lépcsői, amiket meg kell járnom, hogy öregkoromra minden úgy legyen, ahogy elterveztem.
Pár kép a kékről:
 |
| Bajót, Öreg-kő |
 |
| Létavértesen a helyi erők besegítettek |
 |
| Balaton |
 |
| ahogyan mi látjuk magunkat |
 |
| déli pihenő Esztivel, Mátéval |
 |
| A kezdet és a vég, Írott-kő |
 |
| Kéktúra emlékműnél pózolva |
 |
| Zaba Cigóval |
 |
| Ilyen jelzéseket követtünk |
 |
| Bikini - közeli helyeken |
 |
| ezt is elfoglaltuk |
 |
| gyökerek... |
 |
| Napi rutin |
 |
| Túra végi fáradt járműveink |
