2016. július 18., hétfő

Molde, Bergen, gyors stoppolás

Csókolom
A Rondane Nemzeti Park után újra picit északabbra mentem,  mégpedig Moldéba.
A Geirangerfjordhoz és a Trollok útjához akartam elmenni. Ez nem jött össze(egyenlőre), de helyette sikerült alaposan bepálinkázni Viktorral. Majd kedves párjával Rékával átbeszélgettük a délutánt. Szívélyes vendéglátásuknak köszönhetően annyi gyümölcsöt tudtam enni, ami csak belémfért, nagyon köszönöm nekik. Majd Viktorral elindultunk délre. Fuvarozik és gyönyörű utat jár be minden éjszaka.  Így futólag mégis láthattam a Geirangerfjordot, ami csak arra volt jó, hogy még vastagabban szerepeljen nemlétező bakancslistámon.
Nordfjordi búcsúzásunk után egy pékség melletti bozótba felvertem a sátrat,  reggel pedig irány Bergen. Bergenről két fő infóm volt. Egyik, hogy szinte mindig esik ott az eső,  másik,  hogy a legszebb skandináv város. Nem várt szerencsém megkímélt a kiadós esőtől, éppen, hogy csöpörgött. A legszebb részt viszont aláírom, valóban bámulatos, hangulatos. 22 óra körül még a nap is kisütött, így meleg fényben tündököltek a világörökség részét képező Hanza-házak.
A kikötő,  a vár parkja,  a város feletti dombok, mind mind más hangulatra billentenek. Majd irány tovább Stavangeren át Flekkefjordig.
Egy nappal hamarabb lestoppoltam, mint terveztem,  de a Vámosi család,  nagy szeretettel fogadott így is. Sietségem oka az volt,  hogy Gábornak vissza adtam azokat a cuccokat, amiknek köszönhetően másfél hónap alatt be tudtam barangolni Norvégia északi részét.
Saját holmim már itt várt Viktoréknál, teljes készlet mind a további gyalog, mind a bringás folytatáshoz.
Sajnos a sátorral rácsesztem, ezen a terepen használhatatlan, szegény nővéremre rá is pirítottam, hogy nem a megrendeltet küldte,  de tudom, hogy csak jót akart. Sajnos nem véletlenül létezik ennyi féle holmi, tudni kell,  hogy hova mi kell... Most két hét szünet jön, sikeresen rámtalált a munka, töltöm a pénztárcát, majd mikor végeztem irány a Geirangerfjord és  Délnyugat -Norvégia többi kincse...
Hogy addig se csak az én hasam, tárcám legyen tömve, ne feledkezzünk el az Alig-Vár Jótékonysági Gyermektáborról sem.
Még mindig várják, várjuk a támogatókat.

Geirangerfjord este is lenyűgözött 

 
Bergen

Újra délen...

Első sebes pisztrángom

2016. július 13., szerda

Trondheim, Rondane Nemzeti Park

Csókolom
Katával megérkeztünk Trondheimbe, Norvégia koronázóvárosába. Az ország harmadik legnagyobb városa, de párszor pórul járt a századok alatt. Porig égett, újra rakták, megint porig égett, ez tízszer játszódott le, de csóri kis város mára gyönyörű lett. Az első igazán szép település Skandináviában.  Tele egyedi épületekkel, színekkel, stílussal.
Köztük kiemelkedik a Nidarosi katedrális,  Skandinávia legnagyobb temploma. Több zarándokút csomópontja, akár észak Santiagoja is lehetne. A városban működik egy bringás 'feltoló' (felvonóból szabadon),  elég kezdetleges megoldás, ötből egy ember jár sikerrel. Bal láb a pedálon, jobb láb nekitámaszt egy fém bizbasznak és már burul is az ember. De legalább próbálkoznak. Sok látnivaló van,  többségében ingyenesen látogatható. Katától elbúcsúztam,  fafej módon most sem sikerült illően megköszönni a kedvességét ( valahogy mindig elcseszem szóban). Majd lődörögtem még a városban. Hétágra sütött a nap, hát póló lekap és egy padon swinget hallgatva süttettem a hasam, ez az élet Babolcsai néni!!! Este pedig irány a Rondane Nemzeti Park. A stoppolás most kimaradt, hiszen Béla már jó előre jelezte, hogy szívesen lát egy fuvarra. Éjszaka fuvarozik, sok infót kaptam tőle a környéket illetőleg. Mint utam során a legtöbb ember, ő is csupa szív, rengetegszer jött szóba otthon élő kislánya. Néha nagy nehézsége tud lenni a térbeli távolságnak...
Búcsúzásként jégkrémeztünk, csokisbuktáztunk, majd ő ment vissza északra, én meg... Irány a VADON!
Rövid és nemlétező norvégiai bakancslistámon előkelő helyen állt ez a térség. Nem véletlenül.  Anno Andortól hallottam róla  és én sem csalódtam.
Norvégia legrégebbi nemzeti parkja, zömében 1000 méter tengerszint feletti magassággal. 10 csúcsa 2000 m feletti.  Hatalmas területeken csak hanga és zuzmók élnek meg. Rengeteg tó, folyó, vízesés található. De csak úgy spontán is el lehet süllyedni 1-1 mocsaras részen. A zuzmók pedig jó arasznyi mélységben engedik süppedni a  rájuk fekvő vándorokat. A vizek ellentétben északi testvérüktől, hemzsegnek az élettől. Tegzes, bolharák, kerengőbogár,  ebihal (lövésem sincs,  hogy milyen béka él itt) jelenléte azt súgta, hogy ezekből már ne igyak tisztítás nélkül.  A lábosba mert vízben is volt pár úszkáló állat, de a 'hunyjuk be a szemünket, oszt úgy falatozzunk', mindig megteszi a magáét.
Sajnos annak dacára,  hogy Norvégia egyik szárazabb területe, zömében esőben voltam, ez főként a sziklákon való mászást tette majdnem lehetetlené. Bakancsom talpa tükörsima, hátizsákom nehéz, így a súlypont sem a legjobb, így volt két olyan csúszásom, hogy csak a szerencsének köszönhetem, hogy még élek. Ezért visszovonulót fújva, nem lett itt kétezres csúcsom. Négy csodás napot töltöttem el ebben az érintetlen vadonban. Embert alig láttam, ellenben szamócát és elvadult ribizlit bőven ettem az Otta feletti erdőben.
Andor panaszkodott, hogy horror áron lehet térképet venni,  ez így is van, de az infótáblák alatti dobozokban ingyenes szemelvények vannak az adott területhez.  Több, mint tökéletes minőségben. Ha el akarjuk kerülni az embereket, akkor a legnagyobb túrista látványosságokat célszerű éjjel megnézni, ez esetben viszont ne lepődjünk meg, ha egyik másik rénszarvas gorombább, mint általában.  Erre,  illetve az etikus viselkedésre sok ponton figyelmeztetik az embert, de szinte semmi korlátozás nincs életben. A kabinok ( kb hétvégi ház, hütte) közvetlen közelében nem szabad sátrazni, de ezzel ki is fújt a törvénykezés. És csodák csodája,  mégis működik a természetvédelem. Max 1-1 exbringás háborgatja az éjszaka vadjait.
Száz szónak is egy a vége, csodás hely ez Rondane, hiába van a nevébe a ronda szó.
Nidarosi katedrális 

Zuz-móka




Ula-folyó


2016. július 11., hétfő

Levanger, Boldog -ság

Mo i Rana után fejeztem be múltkor. Szilárdékkal együtt mentünk Trondheim felé, én Levanger előtt szálltam ki. Egy jókora dombot szemeltem ki célul. A térképen tucatnyi túraút volt jelölve arrafelé.  Szép napsütésben vágtam neki  és azt vettem észre,  tökéletesen olyan az erdő, mintha Magyarországon lennék. Elsőnek azt a helyet kerestem,  amihez a térkép a 'bombázórepülő' szót mellékelte, gondoltam valami háborús emlékhely. Na persze...sehol semmi,  így ráébredtem, hogy sífutó pályák elnevezésének örültem annyira. Sajnos kilátás sem nyílt, de nagyon jó hangulatban táboroztam le. Másnap reggel hasonlóan gyönyörű időben sétáltam be Levangerbe. A keleti dombról sokáig csodáltam a napfényben úszó városkát, kifejezetten bájos volt. Maga a táj egyedi norvég utam során, enyhe dombok között nagy darab megmunkált  mezőgazdasági földek. Krumpli,  karalábé,  repce,  gyümölcsösök, mintha nem is csak 400 km-re lennék az Északi-sarkkörtől. A város a megszokott norvég 'unalom'. Sok üzlet koszosan bezárva, embert alig látni, néha olyan, mint egy szellemváros. Mindezek dacára az egyik legszimpatikusabb norvég város. Lehet, hogy két lakója miatt éreztem ezt...Dodi és Kata. Dodi nagyon laza, barátságos ember, tele szeretettel párja iránt. Katával már hosszas levelezésen voltunk túl, mire találkoztunk,  nagyon kíváncsi voltam rá.
Testesebb szőke anyukának képzeltem, ehelyett pici, törékeny vörös leányzó. Kívül belül,  mint egy mesebeli tündér, vártam mikor fog repkedni. A repülés vagy elmaradt vagy csak nem láttam,  de helyette sokat kirándultunk a környéken. Első nap a Hårskallen nevű dombra sétáltunk fel.  Itt találkoztam először fizetőkapus erdei úttal.  Az erdő közepén sorompó állta utunkat,  elektromos,  bankkártyás...ha be akarsz menni,  fizess!
Működik...
Másnap házigazdáimmal és norvég barátaikkal vágtunk neki az Åsen melletti Stokkvolanak, itt egy másik fizetési móddal találkoztam. Postaláda szerű dobozba kellett bedobni a pénzt,  miután az indigós 'parkolócédulát' kitöltötte az ember.  Egyik példány a kocsiba, másik boritékkal, pénzzel a ládába. Jópofa dolog, otthon dobozostól lopnák el, itt ez is működik. Laza sétával elértük a csúcsot, ahonnan a Trondheim - fjordra nyílt kilátás. Este pedig nevezetes dolog történt,  lazacot főztünk és ettünk.  Igen hadilábon állok a halételekkel, de ez kifejezetten ízlett. Harmadnap Katával a Stejnkjer melletti Oftenåsenre sétáltunk el, ami egy hatalmas széket és kilátást foglal magába. Utána az Inna folyó partján lévő bunkereket néztük meg. Volt ott minden,  mint a búcsúban, géppuska,  ágyú.
Búcsúzóul még Trondheimbe is bevitt Kata. Hihetetlenül jó embert adott megint az élet, nagyon hálás vagyok érte.
Folyt köv Trondheimmel...

2016. július 4., hétfő

Mo i Rana, Svartisen, barátság, pici szerelem...

Csókolom

A bodøi kompnál fejeztem be az előző bejegyzést.  Azóta megint eltelt 9 nap.
Bodø norvég viszonylatban nagyobb városok,  ennek köszönhetően hulla fáradtan alig találtam sátorhelyet. De sikerült a város fölé emelkedő hegyre feltalálnom, így szokás szerint kiváló panoráma volt a hálótársam.
Reggel gyermekricsaj ébresztett, egy eleven kislány jött jó reggelt kívánni.  Meglepődött, hogy csak egy erőteljesen hajléktalan kinézetű és szagú arnoldot talált. Anyukájával beszélgettünj pár mondatot,  majd ők is, én is tovább álltunk. És itt jön egy fontos infó:
SÜT A NAP!  Olyan kicsiny porszem vagyok és olyan nagy hatással van rám a napocska.  Ahogy kisüt, én is ragyogok...
A szokásos bitang gyors tempóban sikerült lestoppolnom a Mo i Ranáig lévő 240 km-t. Ezzel pedig az Északi-sarkkörtől délre kerültem. Kereken egy hónapot töltöttem északon. Tanultam, láttam,  éreztem...
De vissza a stoppoláshoz, eddigi utam legkellemesebb fuvarja itt volt.  Egy gyönyörű és kedves norvég lánnyal, Laylaval utaztam pár órácskát. Kicsiny szívecskémet teljesen elvarázsolta. Igazi esszenciája volt a nőideálomnak. Montizik, snowboardozik,  sziklát mászik, túrázik, cicis, segges, mosolygós,  ragyog a szíve. Sajnos őt is csak messziről csodálhatom, de egy felvillanó napsugárként jelezte, hogy létezik olyan lány, aki tökéletes nekem.
Búcsúzás után hamarosan megérkeztem Mo i Rana mellé Ritához és Szilárdhoz. Hihetetlenül kedves és vendégszerető fiatal házaspár.  Írták, hogy szeretnék,  hogy jó sokáig maradjak, ez nálam két éjszakát jelentett. Én kis naiv,  akkor még nem tudtam, hogy az nem így működik.
Komolyan vették a vendéglátásom és egy hétig el sem eresztettek. Közben híztam rendesen, meg is fordult a fejemben,  hogy lehet le akarnak vágni. Rengeteg kedvességet és segítségét kaptam tőlük. De olyant is kaptam, ami elkísér nagyon sokáig.  Ez pedig életem első gleccsertúrája volt. Szilárddal felkerekedtünk és elmentünk a szárazföldi Európa második legnagyobb gleccseréhez, a Svartisen-gleccserhez. Az odaút is pazar volt, rozsdavörös, fekete, barna sziklákon futottunk, ugráltunk. Majd a gleccser...a kék egy olyan árnyalatát mutatta, ami eddig ismeretlen volt számomra. Hogy pedig a többi érzékszervem is részesüljön, így a folyamatos csepegés közben először ittam gleccservizet.  Két módszert is próbáltam.  Először is kis darabkát olvasztottam a számban. De az igazi az volt,  mikor nagyobb darabkát hangosan szűrcsöl az ember. Hogy miért van ilyen hatalmas ízkülönbség a két módszer közt, nem tudom,  de tény, hogy életemben nem ittam ilyen finom vizet.
Szilárddal több kicsi túrát is nyomtunk a környéken. Voltunk a Hauknestinden kisebb csúcsán, bringáztunk, repülőztünk, vízesésben, tóban pancsoltunk. A legnagyobb dolog amit tőle kaptam az az, hogy a pár napra megtisztelt a  barátságával, ritka értékes embert ismerhettem meg.
Hab a tortán,  hogy Trondheimbe van dolguk, így 400 km- t még velük tudtam utazni.
Rita búcsúzóul feltarisznyázott rendesen, egy nagyobb családnak elegendő rántotthús büszke tulajdonosa vagyok.
Sosem fogom megtudni, hogy mivel érdemeltem ki,  hogy ilyen életem legyen.   Most pedig fekszem egy csodás erdőben, körülöttem millió szúnyog zúg, de kicsiny házam ( tudom tudom,  Gábor háza) távol tartja őket.
Szóval még egy csodás hét.
Búcsúzásként két dolgot mondanék:
Rántotthússal vagyok és nem félek használni.
Illetve : csókolom csókolom finom volt a kókuszgolyó ( akinek szól úgyis érti)
Csókolom