Mo i Rana után fejeztem be múltkor. Szilárdékkal együtt mentünk Trondheim felé, én Levanger előtt szálltam ki. Egy jókora dombot szemeltem ki célul. A térképen tucatnyi túraút volt jelölve arrafelé. Szép napsütésben vágtam neki és azt vettem észre, tökéletesen olyan az erdő, mintha Magyarországon lennék. Elsőnek azt a helyet kerestem, amihez a térkép a 'bombázórepülő' szót mellékelte, gondoltam valami háborús emlékhely. Na persze...sehol semmi, így ráébredtem, hogy sífutó pályák elnevezésének örültem annyira. Sajnos kilátás sem nyílt, de nagyon jó hangulatban táboroztam le. Másnap reggel hasonlóan gyönyörű időben sétáltam be Levangerbe. A keleti dombról sokáig csodáltam a napfényben úszó városkát, kifejezetten bájos volt. Maga a táj egyedi norvég utam során, enyhe dombok között nagy darab megmunkált mezőgazdasági földek. Krumpli, karalábé, repce, gyümölcsösök, mintha nem is csak 400 km-re lennék az Északi-sarkkörtől. A város a megszokott norvég 'unalom'. Sok üzlet koszosan bezárva, embert alig látni, néha olyan, mint egy szellemváros. Mindezek dacára az egyik legszimpatikusabb norvég város. Lehet, hogy két lakója miatt éreztem ezt...Dodi és Kata. Dodi nagyon laza, barátságos ember, tele szeretettel párja iránt. Katával már hosszas levelezésen voltunk túl, mire találkoztunk, nagyon kíváncsi voltam rá.
Testesebb szőke anyukának képzeltem, ehelyett pici, törékeny vörös leányzó. Kívül belül, mint egy mesebeli tündér, vártam mikor fog repkedni. A repülés vagy elmaradt vagy csak nem láttam, de helyette sokat kirándultunk a környéken. Első nap a Hårskallen nevű dombra sétáltunk fel. Itt találkoztam először fizetőkapus erdei úttal. Az erdő közepén sorompó állta utunkat, elektromos, bankkártyás...ha be akarsz menni, fizess!
Működik...
Másnap házigazdáimmal és norvég barátaikkal vágtunk neki az Åsen melletti Stokkvolanak, itt egy másik fizetési móddal találkoztam. Postaláda szerű dobozba kellett bedobni a pénzt, miután az indigós 'parkolócédulát' kitöltötte az ember. Egyik példány a kocsiba, másik boritékkal, pénzzel a ládába. Jópofa dolog, otthon dobozostól lopnák el, itt ez is működik. Laza sétával elértük a csúcsot, ahonnan a Trondheim - fjordra nyílt kilátás. Este pedig nevezetes dolog történt, lazacot főztünk és ettünk. Igen hadilábon állok a halételekkel, de ez kifejezetten ízlett. Harmadnap Katával a Stejnkjer melletti Oftenåsenre sétáltunk el, ami egy hatalmas széket és kilátást foglal magába. Utána az Inna folyó partján lévő bunkereket néztük meg. Volt ott minden, mint a búcsúban, géppuska, ágyú.
Búcsúzóul még Trondheimbe is bevitt Kata. Hihetetlenül jó embert adott megint az élet, nagyon hálás vagyok érte.
Folyt köv Trondheimmel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése