Elzasz, Svájc, Duna-forrás, Sváb-Alpok

Csókolom
Egy újabb mozgalmas hét van mögöttem.
Elzasz után toltam egy nagyon hosszú távot, így pont időben értem Lacikához, Baselbe.  A sietség oka az volt, hogy szerettem volna cimborámmal találkozni, de ő meg ment Magyarországra. Így csatlakoztam hozzá és felválltva vezettünk oda-vissza. Nagy sietség közben fél napot töltöttem nővéremnél, majd újra Svájc.  Harmincvalahány óra alatt újabb 2400km.  Majd bringával követtem tovább a Rajnát. A Felső -Rajna kevésbé forgalmas, ám annál szebb.  A Rajna-vízesést a legszebb délutáni fényekben láthattam, így jó sokáig legeltettem rajt a szemem. Ezek a búcsúperceim voltak, kb 1000km-t követtem a Rajnát. A svájci -német határ előtt,  lassított mellettem egy kocsi és magyarul kívántak jó utat. Hirtelen azt  sem tudtam melyik bolygón vagyok, félig már aludtam.  De a következő faluban bevártak és egy sör mellett jó fél órát beszélgettünk. Nagyon örültem,  hogy találkoztam velük, ezért is nagyon jó a magyar zászló...
Majd búcsúzás után elémugrott egy 18 %-os emelkedő,  be is sötétedett, így csak egy km-t fogyasztottam belőle.  Maradt 4 reggelire. Ez volt a Rajna és a Duna vízválasztója. Innen pár km és elértem a Breg-et. Nevezetes pillanatok voltak, ugyanis mondhatni, hogy a Duna leánykori neve a Breg. Donaueschingennél hatol belé a Brigach, innentől Duna néven együtt folynak. Ekkor még csöppnyi patak, de ahogy telik múlik az idő, egyre gömbölyödik, sokasodik, míg Európa második legnagyobb folyama nem lesz.  Partját 100-300méter magas sziklák őrzik, némelyik tetején vár, kastély, kolostor.  Aszfaltozott út szerencsére ritkán akad, autóforgalom pedig nulla.  Nem mondhatom, hogy szerelem első látásra,  mert ez a kapcsolat már megérett. Valamiért mindig nőként tekintek a Dunára, így az újralátás örömét érzem és mégis más. Kicsit olyan,  mint visszamenni az időben és a szeretett személyt fiatalon látni. Itt még olyan fiatal a Duna,  hogy 4 másodperc alatt át lehet tekerni felette. De vannak helyek,  ahol híd nélkül is át lehet rajt menni. Egy sekély zúgónál hosszan néztem, ahogy a pisztrángok szikláról sziklára ugrálva haladtak az árral szemben.  Egyszerűen imádom ezt a táját. A Sváb-Alpok és a Felső -Duna völgye,  olyan fajgazdag területet szült, hogy minden természetbarát megtalálhatja a csodát. Sigmaringnél már egészen folyó formája lett a pataknak, de itt 1-2 napra búcsút intettem neki, ugyanis keresztül jöttem a Sváb-alpok Großer Heuberg vonulatán. Rengeteg emelkedő,  szinte nulla aszfalt,  csodaszép.  Sajnos az emelkedőkkel most sem vagyok jóban,  de a szépség kárpótol. Kicsit sietnem kellett,  így a nap utolsó harminc km-ét vonattal tettem meg. Tömegközlekedéssel,  urasan érkeztem Hechingenbe, ahol földim Szilveszter és gyönyörű családja él. Norvégiában Szilvesztertől nagy segítséget kaptam,  tőle van a téli hálózsákom. Este pedig gyermekkorom nagybetűs nőjével, Edittel is összefutottunk. Jó volt kicsit találkozni, beszélgetni velük. Ebben a hónapban 2300km-t sikerült tekernem, ez már sportosabb tempó, mint amit szeretek, de teljesen élveztem, néha ilyen is kell. Holnap (ma)pedig újra a Dunát követem. Innen már újra luxusutam lesz,  öt naponta szálláson leszek, a szélsőségesebb csövezésnek pár hónapra vége...