Flensburgnál búcsút intettem Németországnak. Indulásomkor nem gondoltam volna, hogy megszeretem. Főleg, hogy ennyire.
Hiába hatalmas gazdasági (és gazdagságú) ország, de élhető, közvetlen és barátságos. Talán ezért is volt éles különbség az első pillanattól fogva Németország és Dánia között.
Meg természetesen a tükörképem is közrejátszott és itt nem a szőrösödő búrámra gondolok, hanem a belsőm tükröződésére. Negatív napok közben én is negatív vagyok, így sajnos mást is negatívnak látok.
De akkor sem mosolyognak a dánok. Ez elég ok, hogy ne akarjak itt letelepedni. Maga az ország viszont szép. Egyszerű, semmi extra. Folyamatosan hullámzó dombok, kevés erdővel, sok legelővel és mezgazd földdel. A városokban nem kívánkozik elő a fényképezőgép, alig látok szép vagy érdekes épületet, szobrot. Lányok terén is hasonló a helyzet (sajnos csak vizuális tapasztalat), többségében nem mondanám őket szépnek. Nagyon sok elhízott, izomtalan tinilány van. De amelyik lányok, nők szépek, azok viszont mesésen. Pillanat alatt elvarázsol szőkeségük, hogy megérem egyenesben tartani a bringát.
Érdekességként, a legnagyobb dán jóság, pont fiatal, székely vendéglátóim voltak.
Karcsi,Erika már hosszabb ideje élnek Dániában, gyönyörű leányuk Kamilla, már itt is született. Igazán példa értékű családot láthattam náluk. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ismeretlenül befogadtak, hogy megismerhettem őket és hogy pár órára velük lehettem. Az érzelmi mélypontról, egy jól irányzott lökéssel olyan magasságra juttattak, ami talán örökre elkísér. Erre megint csak egy jó szó van, a talán a legtöbbet használt 'útiszavam': Köszönöm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése