Újjászületni egy véletlenül megkondított harangból kiszálló hangként.
Végigszállni a hegyek közt, majd egy hatalmas sziklának ütődve elmúlni.
Így megtanulnám megbecsülni az időt.
Majd a körforgásban újraszületni egy hatalmas szikláról leszakadó óriási kőként.
Végiggurulni, harangzúgáshoz hasonlatos robajjal.
Elfoglalni helyemet a táj felett.
Őrizni a völgyben lévő fákat és az alattuk tanyázó pockok, egerek generációinak ezrét.
Millió madárnak emésztő és ürítőhelyül szolgálni.
Szeretkező párokat elrejteni a világ elől.
Vándornak szélárnyékot adni a csavargások közepett.
Esőcseppek végtelenjébe fürödni, míg egy utolsó fagy szét nem mállasztja évezredes csontjaimat.
Recsegve ropogva visszamenni a körforgásba, miután megismertem az időt.
Majd újjászületni vándorrá, aki a kőszikla tövébe húzódik a vihar elől és hallgatnám a kósza harangkondulást.
És megtanulnám mi is az az idő. Majd rájönnék, hogy mit sem tudok az időről.
Majd rájönnék, hogy az időt nem kell sem ismerni, sem mérni, sem pazarolni, sem gyűjteni, sem rágondolni, hiszen ezek nélkül is telik.
És rájönnék, hogy egyvalamit kell az idővel.
Hasznosan kitölteni, hogy mikor visszakerülök a körforgásba, legyen mit magammal vinni.
A Tér
Újjászületni egy véletlenül megkondított harangból kiszálló hangként.
Végigszállni a hegyek közt, érezni a végtelenséget.
Érezni, hogy nincs határ sem fenn, sem lenn.
Szállni előre, hátra, jobbra és balra. Még vissza a harangba is.
Nem törődni az idővel, hinni, hogy végtelen a létem.
Majd a halál pillanatában megállni.
Megbámulva a szikla tövében fekvő vándort és melléfekve megtanulni, hogy minden véges.
Majd a körforgásban újraszületni egy óriási kőből lemorzsolódott kavicsként.
Legurulni a hegyről. Lebegni a rohanó folyókban. Partra vetődni, majd igyekezni vissza az új kalandok felé.
Érezni a folyó csillapodását, néha le-leszállni az iszapba. Megkóstolni a földet, átvenni egy kicsit a szagát.
Majd elkapni egy gém lábát és újra a nap felé törni.
Végtelenül görögni a part mentén. Szívni a végtelen távolságról jövő napsugarakat.
Majd észrevenni, hogy az utam véges. (Elfáradtam, a víz is letett már rólam.)
Elpihenni évekre és gondolni, hogy minden véges.
Majd mikor jönne egy vándor, aki felemelne, ledörzsölné rólam az élet kérgét.
Zsebébe dugna, hogy útja során bűneit belém sírja és egy szent helyen elhajítana.
Akkor, a levegőben repülve, megtanulnám, hogy minden végtelen.
2013.06.25. Galicia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése