Fertő, Burgenland, Bécs

Az első két napnyi erős északi szelet egy harmadik is követte. De szerencsére csak dèlig. Sopronban kicsit fetrengtem a volt munkahelyem melletti padon. Majd megcèloztam a Fertőt. Gyönyörű erdei úton jutottam el Fertőrákosra, ahol egy nagyon rövid,  ám annál meredekebb emelkedő ugrott elém a semmiből. Pár perccel később már làthattam az igazi Burgenlandot. Tehenek, legelők, nyulak, vèrcsèk és rengeteg szőlő. Olyan nyugalom àradt a tàjból, hogy percenként megtorpantam. Egy szú ràgta esőbeàllónàl nem is mentem tovább.  Ültem a lemenő nap fényében és néztem a Fertőt. Éjjel pedig a bölömbika búgására aludtam el. Utam negyedik reggelén,  még ilyen látvány kísért,  de ahogy elértem a Lajta-hegységet, kezdett beborulni és a szél is visszatért.
A nulla edzettségemnek köszönhetően még toltam is a bicajt. Szerencsére senki sem látta,  elsüllyednék, ha bárki is megtudná.
Lefelé pár percig élvezhettem a 40-50km/h-s suhanást. Ezután teljesen sík volt a terep. Mivel csak másnap kellett Bécsbe érnem, így az első szimpatikus helyen felállítottam a sátrat. Ez egy ilyen intenzív mezőgazdasági területen nem egyszerű.  Szinte semmi sem takarja a vándort. De a zöld sátor kiválóan be tud olvadni a terepbe.
Reggel meg megismerkedtem a zöld Béccsel. Himbergtől vízparton tekertem a Simmeringhauptstrasse-i bicajsávig. Le a kalappal az utak minősége és tervezése előtt. Csont nélkül megtaláltam Erikát és Tomit,  így kezdetét vette a kánaáni lakomám.
Summa summarum: gyenge vagyok,  de boldog...