Levanger, Boldog -ság

Mo i Rana után fejeztem be múltkor. Szilárdékkal együtt mentünk Trondheim felé, én Levanger előtt szálltam ki. Egy jókora dombot szemeltem ki célul. A térképen tucatnyi túraút volt jelölve arrafelé.  Szép napsütésben vágtam neki  és azt vettem észre,  tökéletesen olyan az erdő, mintha Magyarországon lennék. Elsőnek azt a helyet kerestem,  amihez a térkép a 'bombázórepülő' szót mellékelte, gondoltam valami háborús emlékhely. Na persze...sehol semmi,  így ráébredtem, hogy sífutó pályák elnevezésének örültem annyira. Sajnos kilátás sem nyílt, de nagyon jó hangulatban táboroztam le. Másnap reggel hasonlóan gyönyörű időben sétáltam be Levangerbe. A keleti dombról sokáig csodáltam a napfényben úszó városkát, kifejezetten bájos volt. Maga a táj egyedi norvég utam során, enyhe dombok között nagy darab megmunkált  mezőgazdasági földek. Krumpli,  karalábé,  repce,  gyümölcsösök, mintha nem is csak 400 km-re lennék az Északi-sarkkörtől. A város a megszokott norvég 'unalom'. Sok üzlet koszosan bezárva, embert alig látni, néha olyan, mint egy szellemváros. Mindezek dacára az egyik legszimpatikusabb norvég város. Lehet, hogy két lakója miatt éreztem ezt...Dodi és Kata. Dodi nagyon laza, barátságos ember, tele szeretettel párja iránt. Katával már hosszas levelezésen voltunk túl, mire találkoztunk,  nagyon kíváncsi voltam rá.
Testesebb szőke anyukának képzeltem, ehelyett pici, törékeny vörös leányzó. Kívül belül,  mint egy mesebeli tündér, vártam mikor fog repkedni. A repülés vagy elmaradt vagy csak nem láttam,  de helyette sokat kirándultunk a környéken. Első nap a Hårskallen nevű dombra sétáltunk fel.  Itt találkoztam először fizetőkapus erdei úttal.  Az erdő közepén sorompó állta utunkat,  elektromos,  bankkártyás...ha be akarsz menni,  fizess!
Működik...
Másnap házigazdáimmal és norvég barátaikkal vágtunk neki az Åsen melletti Stokkvolanak, itt egy másik fizetési móddal találkoztam. Postaláda szerű dobozba kellett bedobni a pénzt,  miután az indigós 'parkolócédulát' kitöltötte az ember.  Egyik példány a kocsiba, másik boritékkal, pénzzel a ládába. Jópofa dolog, otthon dobozostól lopnák el, itt ez is működik. Laza sétával elértük a csúcsot, ahonnan a Trondheim - fjordra nyílt kilátás. Este pedig nevezetes dolog történt,  lazacot főztünk és ettünk.  Igen hadilábon állok a halételekkel, de ez kifejezetten ízlett. Harmadnap Katával a Stejnkjer melletti Oftenåsenre sétáltunk el, ami egy hatalmas széket és kilátást foglal magába. Utána az Inna folyó partján lévő bunkereket néztük meg. Volt ott minden,  mint a búcsúban, géppuska,  ágyú.
Búcsúzóul még Trondheimbe is bevitt Kata. Hihetetlenül jó embert adott megint az élet, nagyon hálás vagyok érte.
Folyt köv Trondheimmel...

Mo i Rana, Svartisen, barátság, pici szerelem...

Csókolom

A bodøi kompnál fejeztem be az előző bejegyzést.  Azóta megint eltelt 9 nap.
Bodø norvég viszonylatban nagyobb városok,  ennek köszönhetően hulla fáradtan alig találtam sátorhelyet. De sikerült a város fölé emelkedő hegyre feltalálnom, így szokás szerint kiváló panoráma volt a hálótársam.
Reggel gyermekricsaj ébresztett, egy eleven kislány jött jó reggelt kívánni.  Meglepődött, hogy csak egy erőteljesen hajléktalan kinézetű és szagú arnoldot talált. Anyukájával beszélgettünj pár mondatot,  majd ők is, én is tovább álltunk. És itt jön egy fontos infó:
SÜT A NAP!  Olyan kicsiny porszem vagyok és olyan nagy hatással van rám a napocska.  Ahogy kisüt, én is ragyogok...
A szokásos bitang gyors tempóban sikerült lestoppolnom a Mo i Ranáig lévő 240 km-t. Ezzel pedig az Északi-sarkkörtől délre kerültem. Kereken egy hónapot töltöttem északon. Tanultam, láttam,  éreztem...
De vissza a stoppoláshoz, eddigi utam legkellemesebb fuvarja itt volt.  Egy gyönyörű és kedves norvég lánnyal, Laylaval utaztam pár órácskát. Kicsiny szívecskémet teljesen elvarázsolta. Igazi esszenciája volt a nőideálomnak. Montizik, snowboardozik,  sziklát mászik, túrázik, cicis, segges, mosolygós,  ragyog a szíve. Sajnos őt is csak messziről csodálhatom, de egy felvillanó napsugárként jelezte, hogy létezik olyan lány, aki tökéletes nekem.
Búcsúzás után hamarosan megérkeztem Mo i Rana mellé Ritához és Szilárdhoz. Hihetetlenül kedves és vendégszerető fiatal házaspár.  Írták, hogy szeretnék,  hogy jó sokáig maradjak, ez nálam két éjszakát jelentett. Én kis naiv,  akkor még nem tudtam, hogy az nem így működik.
Komolyan vették a vendéglátásom és egy hétig el sem eresztettek. Közben híztam rendesen, meg is fordult a fejemben,  hogy lehet le akarnak vágni. Rengeteg kedvességet és segítségét kaptam tőlük. De olyant is kaptam, ami elkísér nagyon sokáig.  Ez pedig életem első gleccsertúrája volt. Szilárddal felkerekedtünk és elmentünk a szárazföldi Európa második legnagyobb gleccseréhez, a Svartisen-gleccserhez. Az odaút is pazar volt, rozsdavörös, fekete, barna sziklákon futottunk, ugráltunk. Majd a gleccser...a kék egy olyan árnyalatát mutatta, ami eddig ismeretlen volt számomra. Hogy pedig a többi érzékszervem is részesüljön, így a folyamatos csepegés közben először ittam gleccservizet.  Két módszert is próbáltam.  Először is kis darabkát olvasztottam a számban. De az igazi az volt,  mikor nagyobb darabkát hangosan szűrcsöl az ember. Hogy miért van ilyen hatalmas ízkülönbség a két módszer közt, nem tudom,  de tény, hogy életemben nem ittam ilyen finom vizet.
Szilárddal több kicsi túrát is nyomtunk a környéken. Voltunk a Hauknestinden kisebb csúcsán, bringáztunk, repülőztünk, vízesésben, tóban pancsoltunk. A legnagyobb dolog amit tőle kaptam az az, hogy a pár napra megtisztelt a  barátságával, ritka értékes embert ismerhettem meg.
Hab a tortán,  hogy Trondheimbe van dolguk, így 400 km- t még velük tudtam utazni.
Rita búcsúzóul feltarisznyázott rendesen, egy nagyobb családnak elegendő rántotthús büszke tulajdonosa vagyok.
Sosem fogom megtudni, hogy mivel érdemeltem ki,  hogy ilyen életem legyen.   Most pedig fekszem egy csodás erdőben, körülöttem millió szúnyog zúg, de kicsiny házam ( tudom tudom,  Gábor háza) távol tartja őket.
Szóval még egy csodás hét.
Búcsúzásként két dolgot mondanék:
Rántotthússal vagyok és nem félek használni.
Illetve : csókolom csókolom finom volt a kókuszgolyó ( akinek szól úgyis érti)
Csókolom